
A gyakorlati vizsga terén nem módosítottak, csak az elméleti tudásfelmérés terén nyílik több lehetőségük a jogosítványra vágyóknak
Fotó: Pinti Attila
Klaus Iohannis államfő szerdán kihirdette azt a törvénymódosítást, amely szerint a gépkocsivezetői jogosítvány megszerzéséhez szükséges vizsga elméleti részét nemcsak a lakhelyül szolgáló településen, hanem az országban bárhol le lehet tenni.
2024. március 13., 14:252024. március 13., 14:25
A jogszabályjavaslat a közúti közlekedést szabályozó 2002/195-ös sürgősségi rendeletet (KRESZ) módosítja és egészíti ki.
lehetővé téve, hogy a jogosítványra pályázók az ország bármely településén, ahol erre lehetőség van, vizsgázhassanak a KRESZ-ből – olvasható az Agerpres által idézett indoklásban.
A vizsga gyakorlati részére vonatkozó előírások nem változnak, ezt továbbra is a lakhelyül szolgáló településen lehet csak letenni.

A járművezetői engedély megszerzéséhez szükséges vizsga elméleti részét nemcsak a lakhelyül szolgáló településen, hanem az országban bárhol le lehet tenni – az erről szóló törvénytervezetet döntő testületként fogadta el keddi ülésén a képviselőház.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
szóljon hozzá!