
Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
A kormány által beterjesztett formájában fogadta el kedden a képviselőház jogi bizottsága a büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító tervezetet. E szerint törölték azt az értékhatárt, amely fölött a hivatali visszaélés bűncselekménynek számít.
2023. április 04., 20:132023. április 04., 20:13
A bizottság elnöke, Laura Vicol az ülésen elmondta, a koalíció döntése volt, hogy a kormánypártok vonják vissza a szenátusban a múlt héten elfogadott módosító indítványaikat. Ezek egyike arra vonatkozott, hogy 250 000 lejes értékhatárt vezessenek be a büntető törvénykönyvbe a hivatali visszaélés meghatározásánál.
– jelentette ki az Agerpres szerint Vicol. Előzőleg a bizottság több más, az ülésen benyújtott módosító indítványt is elfogadott, ám az ülésvezető javaslatára ezeknek a visszavonását is megszavazta a testület. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői tiltakoztak az eljárás ellen.
„Elfogadhatatlannak tartom, hogy egy nagyon fontos tervezetet ennyire eljelentéktelenítsenek. A parlament súlyos hozzá nem értésről tesz tanúbizonyságot” – jelentette ki Stelian Ion volt igazságügyi miniszter, aki hangsúlyozta, hogy a szenátusban már elfogadott módosításokat nem lehet visszavonni.
A visszavont módosító indítványok között szerepelt az is, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által végzett lehallgatások nem használhatók fel bizonyítékként a korrupciós bűncselekmények feltárásakor.

Bár a kormánykoalíció a jelek szerint visszavonulót fújt a hivatali visszaélés bűncselekménynek minősöléséhez megszabott alsó összeghatár ügyében, szerdán este, a törvénymódosítás szenátusi megszavazását követően több százan tüntettek a módosítás ellen.

Kilencezer lejes értékhatárt vezetne be a hivatali visszaélés bűncselekményének meghatározásánál a román igazságügyi minisztérium, amelynek javaslata eltér a szenátusban megszavazott 250 ezer lejes összeghatártól.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
szóljon hozzá!