
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az államfőválasztás november 16-i második fordulójának végeredményét, így a jobbközép pártok jelöltje, Klaus Johannis nagyszebeni polgármester hivatalosan is megválasztott elnöknek számít.
2014. november 23., 15:472014. november 23., 15:47
Johannis december 22-től foglalhatja el hivatalát, hogy megkezdje ötéves mandátumát. Mandátuma átvételekor Johannis úgy értékelt: a választás végeredménye egyértelmű szándékot tükröz, huszonöt évvel a forradalom után a választók lezártak egy korszakot, és most új korszak kezdődik. Közölte: célja az erős és virágzó ország megteremtése.
Úgy vélte, több okból is szükséges az alkotmány módosítása. Leszögezte: olyan államfő lesz, aki mind az alkotmány betűjét, mind szellemét tiszteletben fogja tartani.
Az ünnepi ceremónián részt vett Traian Băsescu leköszönő államfő is, aki beszédében öt év múlva újabb ötéves mandátumot kívánt Johannisnak, mondván: öt év nem elegendő az ország átalakítására. Rámutatott: tízéves mandátuma alatt megtapasztalta, hogy a közélet minden szegmensében megtalálhatók a visszalépés csírái, ugyanakkor számos intézményt sikerült megreformálni.
Amerikai üdvözlet Johannisnak
Üdvözölte Klaus Johannis elnökké választását az Egyesült Államok kormánya. Az amerikai nagykövetség által pénteken közzétett közleményben nem csupán a német politikust köszöntötték, hanem a polgárokat is, akik mind az országban, mind külföldön nagy számban mentek el választani, ami a polgári politikai részvétel mintapéldája. Üdvözölte Johannis megválasztását Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is, reményét fejezve ki, hogy hamarosan találkoznak. Oroszország már egy nappal korábban üdvözölte Johannis elnökké választását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!