
Durva beavatkozás. Az USR tervezete számos közigazgatási egység felszámolásával durva központosítást eredményezne
Fotó: USR/képviselőház
Benyújtotta a bukaresti parlamentnek közigazgatási reformcsomagja első törvénytervezeteit a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), amely az önkormányzatok számának drasztikus csökkentésével karcsúsítaná az államot.
2024. október 23., 10:322024. október 23., 10:32
Az USR kedden kiadott közleménye szerint a párt szenátusi frakcióvezetőjének és két képviselőjének aláírásával beterjesztett tervezet fejlesztési régiónként összevonná a megyéket, így a jelenlegi 41 megye helyett 7 maradna, Bukarestben pedig megszűnne a hat kerületi önkormányzati képviselőtestület, a fővárost egyetlen főpolgármesteri hivatal és közgyűlés igazgatná.
Az USR elképzelése szerint
A tervezet a helyben maradó adóbevételek növelésével bátorítaná önkéntes egyesülésre a kisebb településeket. A települések fúzióiról helyi népszavazásokkal lehetne dönteni.
Az alkotmánymódosítás nélkül is megvalósítható közigazgatási reformtól az USR azt reméli, hogy ezzel mintegy 17 milliárd lejt (1370 milliárd forintot), vagyis 2000 kilométernyi autópálya, vagy 5-6 regionális kórház megépítésére elegendő közpénzt lehetne megtakarítani évente.
Mint ismeretes, a közigazgatási szempontból semmilyen hatáskörrel nem rendelkező fejlesztési régiókat kizárólag statisztikai megfontolások alapján 1998-ban jelölte ki az európai integrációra készülő Románia.
Az RMDSZ nem hagyta szó nélkül a magyar szempontból hátrányos tervezetet.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a közösségi oldalára feltett videóban figyelmeztetett:
Ez ugyanakkor több kistelepülés összeolvasztásával is járna.
Korodi rámutatott:
ezt pedig felháborítónak tartja.
„Az erdélyi magyarság szempontjából ez úgy néz ki, hogy megszüntetik azokat a közigazgatási egységeket, amelyek erőt adnak” – fogalmazott Korodi.
Azzal példálózott, hogy Csíkszeredából, Csíkszenttamásról, Szentegyházáról, vagy éppen Gyimesközéplokról el kell menni Szebenbe vagy Brassóba ügyet intézni.
„El a kezekkel a helyi közigazgatástól, el a kezekkel azoktól az intézkedésektől, amivel az erdélyi magyarokat olyan helyzetbe hozzák, hogy a saját országukban még inkább kisebbségben legyenek” – szögezte le Korodi.
A közigazgatási átszervezési tervek kapcsán tavaly októberben Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának elnöke a Krónikának nyilatkozva emlékeztetett: a jelenlegi romániai közigazgatási berendezkedés 1968-ban jött létre.

A helyi közösségeket nem lehet matematikai, könyvelői szempontok szerint megközelíteni – jelentette ki a Krónikának Antal Árpád szentgyörgyi polgármester a közigazgatási átszervezés szükségességéről elhangzó román politikusi nyilatkozatok kapcsán.
„Egyetértünk abban, hogy ezzel sok minden nincs rendben, illetve sok mindenben kell változtatni. A jövő évi választások egyik legnagyobb tétje, hogy a megmérettetések után mi milyen mértékben tudunk beleszólni abba, amit a román politikai szereplők a közigazgatási átszervezéssel kapcsolatosan elképzelnek.
– mondta.
Hozzátette: amikor közigazgatási átszervezésről beszélünk, két irányból közelíthető meg a téma.
„Az egyik a regionális szint kérdése. Jelenleg Románia közigazgatása kormányból, megyei önkormányzatokból, városokból és községekből áll, illetve létezik egy regionális szint, a fejlesztési régiók, amelyek nem rendelkeznek közigazgatási hatáskörrel.
A hatásköröket azonban nem a megyei önkormányzatoktól, hanem a kormánytól kell elvenni. Nagyon kényes kérdés, amikor köztes közigazgatási szintben gondolkodunk a megyék és a kormány között. Hogyan nézne ki? A magyar lakta megyék milyen régióhoz tartoznának?” – hívta fel a figyelmet Antal.
Azt is leszögezte: az RMDSZ számára
Ezzel semmilyen problémát nem oldanak meg. Különböző hatásköröket, feladatokat lehetne körzetesíteni, ami viszont ma is működik. Létrehozhatók önkormányzati konzorciumok, vagy egy főépítész kiszolgálhat több községet.
„Ha költségkímélő megoldásokról beszélünk, ebbe az irányba lehet elmozdulni, viszont a meglévő községek felszámolását nem támogatjuk. A helyi közösségeket nem lehet matematikai, könyvelői szempontok szerint megközelíteni. Egy olyan országban szeretnék élni, ahol a legkisebb mócvidéki vagy székelyföldi település ugyanolyan esélyekkel tud fejlődni, mint Bukarest. Az itt megszületett gyerekeknek is legyen esélyük azokat a szolgáltatásokat élvezni, amit a bukarestieknek” – hangsúlyozta.
Kijelentette: az RMDSZ számára az a legfontosabb, hogy 2025-ben közösségként és politikai szervezetként is rendelkezzen azzal az erővel, hogy csak olyan közigazgatási átszervezést lehessen Romániában megvalósítani, ami a magyar közösség számára is elfogadható és kedvező.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
Újabb kilenc elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában a múlt héten; ezzel húszra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Románia egy mélyreható nemzeti megbékélési folyamat és az államhatalmi ágak közötti egyensúly újjáépítésének kezdetén áll – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan a Bukarestbe akkreditált nagykövetekkel tartott éves találkozóján.
A bukaresti ítélőtábla csütörtökön elutasította a keresetet, amelyben egy civil szervezet az igazságügyi törvényeket felülvizsgáló munkacsoport létrehozásáról szóló miniszterelnöki döntés végrehajtásának felfüggesztését kérte.
Törökország idén vadászgépeket küld Észtországba és Romániába a NATO légtérrendészeti misszióinak keretében – jelentette be csütörtökön a török védelmi minisztérium.
A román kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más sérülékeny csoportokat ellátó bentlakásos intézményekben az egy főre jutó élelmezési keret összege.
Határozottan és egyértelműen ellenzi a prostitúció legalizálását célzó törvénytervezetet a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia – szögezte le csütörtöki állásfoglalásában a Böcskei László nagyváradi megyés püspök által elnökölt testület.
Független vizsgálatot rendelnek el az igazságszolgáltatási rendszer véletlenszerű ügyelosztási rendszeréről, valamint kidolgozzák az öt évre szóló többéves tervet a román bíróságok és ügyészségek humánerőforrás-hiányának kezelésére.
szóljon hozzá!