
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) számára az egyik legfőbb prioritás a korrupció elleni küzdelem – jelentette ki kedden Eduard Hellvig, akit Klaus Johannis államfő múlt héten jelölt a szolgálat élére.
2015. február 24., 16:372015. február 24., 16:37
Hellviget (képünkön) kedden, zárt ülésen hallgatta meg a SRI működését felügyelő parlamenti bizottság, hét támogató és egy ellenszavazat mellett kedvezően véleményezve a jelölt személyét.
Hellvig a meghallgatást követően elmondta, a SRI legfőbb feladatai között ott van a terrorellenes harc, az orosz imperializmus elleni küzdelem, valamint a kibernetikai támadások elhárítása. Emellett az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerség megőrzését is fontosnak nevezte.
Kijelentette: a számítógépeken tárolt adatokhoz való hozzáférést megkönnyítő, a szolgáltatók számára a kommunikációs adatok megőrzését kötelezővé tevő, illetve a mobil feltöltőkártyák megvásárlását fényképes igazolványhoz kötő úgynevezett Nagy Testvér-törvények elfogadását is lényegesnek tekinti, ezeket az államfő közvetítésével, a polgári szabadságjogok tiszteletben tartásával legtöbb fél éven belül elfogadtatná. A nemzeti liberális párti politikus egyúttal ígéretet tett arra, hogy igazgatói mandátuma alatt a politikum nem avatkozik be a SRI tevékenységébe.
A parlamenti bizottság véleménye csupán konzultatív, Hellvig kinevezését a parlament két házának kell megszavaznia. Ez azonban nem tűnik problémának, miután Victor Ponta miniszterelnök, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke még hétfőn közölte: támogatni fogják az ellenzéki politikus kinevezését. Mint ismeretes, a SRI igazgatói tisztsége az azt 2006 óta betöltő volt PSD-s politikus, George Maior lemondása nyomán üresedett meg.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!