Megszavazta hétfőn a parlament két háza együttes ülésén Eduard Hellvig, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) eddigi alelnöke kinevezését a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatójává.
2015. március 02., 18:252015. március 02., 18:25
A honatyák 498 támogató vokssal 15 „nem” szavazat ellenében bólintottak rá Hellvig kinevezésére. Az eredmény borítékolható volt, mivel a pártok már jóval az ülés előtt jelezték: támogatják a Klaus Johannis államfő által jelölt Hellvig kinevezését. A kivételt a Népi Mozgalom Párt (PMP) jelentette.
Hellvig a szavazás után azonnal le is tette az esküt a parlamentben. Ezt követően kifejtette: meg kívánja erősíteni a SRI helyzetét. Rámutatott: az elmúlt évek során átalakítások nyomán a hírszerzés a nemzetbiztonság egyik oszlopa lett. Kijelentette, szerinte a korrupció leküzdése és – a feszült nemzetközi helyzet miatt is – a nemzetbiztonság megóvása a két fő feladat.
Rámutatott: mélyíteni kívánja a kapcsolatokat az euroatlanti szövetségesekkel, különösképpen az Egyesült Államokkal. Azt is kijelentette: alapvető fontosságúnak tartja a hírszerzés fölötti parlamenti ellenőrzést.
Mint ismeretes, Hellviget azt követően jelölte a hírszerzés élére a PNL-t korábban vezető Klaus Johannis, hogy a SRI-t 2006 óta vezető George Maior – aki addig a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusa volt – januárban váratlanul lemondott.
Egyébként Hellvig kinevezése kapcsán Monica Macovei független európai parlamenti képviselő, korábbi demokrata-liberális párti (PDL) igazságügy-miniszter bírálatokat fogalmazott meg. Szerinte ugyanis elfogadhatatlan, hogy a liberális politikus jelölése előtt a bukaresti illetékesek nem egyeztettek a NATO-szövetségesekkel.
Bírálatokat fogalmazott meg Victor Ponta miniszterelnök is, aki jelezte ugyan, hogy pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatja Hellvig kinevezését, de egyeztetéseket kíván arról, hogy milyen alapon nevezik ki a kulcsfontosságú tisztségek betöltőit. Szerinte ugyanis minél több párt van jelen az ország irányításában, annál kisebb a hiba lehetősége. A kormányfő már korábban is bírálta, hogy az államfő egy, a volt pártjából származó politikust jelölt a SRI élére.
Bírálta az új SRI-vezető jelölését Călin Popescu-Tăriceanu volt kormányfő, a szenátus elnöke is, aki tavaly lépett ki a PNL-ből. Szerinte ugyanis Hellvignek nincs meg a szükséges tapasztalata ahhoz, hogy betöltse a feladatot.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!