
Fotó: U. S. Army
Még változatosabbá teszi az orosz fenyegetés miatt Romániába telepített haderejét az Egyesült Államok: hamarosan hegyivadász egységeket is az országba vezényel.
2023. március 14., 14:112023. március 14., 14:11
Mint ismeretes, kilenc hónappal ezelőtt a Pentagon a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu támaszpontra vezényelte a híres 101-es légi szállítású hadosztály 2. számú gyalogos dandárjának 3800 katonáját.
A rotációs elv jegyében ők hamarosan hazatérnek, a helyüket pedig a 1. számú gyalogos dandár 3800 katonája veszi át.
Ez is elit egységnek számít, ugyanakkor – ahogy az a nevükből is kiderül – különleges, hegyvidéki körülmények közötti hadviselésre is kiképezték őket.
Ugyanakkor ejtőernyős egységként is bevethetők.
Katonai szakértők szerint mindez – azzal együtt, hogy Washington egy kétcsillagos tábornok Romániába vezénylését is bejelentette – azt jelzi, hogy az Egyesült Államok katonai vezetése kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy jelentős amerikai katonai jelenlét legyen az Oroszország által megtámadott Ukrajnával közvetlenül szomszédos NATO-tagállamban.
Gregory K. Anderson, a 10. hegyivadász hadosztály parancsnoka az army.mil szerint kijelentette: egysége büszke arra, hogy szövetségesei oldalán szolgálhat. „A hadsereg hozzászokott a világméretű bevetésekhez, és készen áll a küldetésekre" – mondta.
Kevin Sharp ezredes, a 101. légi szállítású hadosztály 1. gyalogsági dandár harccsoportjának parancsnoka elmondta, hogy beosztottjai is készen állnak kollégáik leváltására. „A Bastogne-i dandár készen áll arra, hogy elvállalja a NATO-szövetségeseink támogatásának és az orosz agresszió elrettentésének kritikus küldetését a NATO keleti szárnyán. Közel 80 évvel ezelőtt a 101. légi szállítású hadosztály katonái harcoltak az ardenneki csatában, és a dandárunk ma már büszkén viseli a Bastogne becenevet. Ma készen állunk arra, hogy biztosítsuk az európai békét, amely a 101. légi szállítású hadosztály első katonáinak áldozatos munkájára épült” – mondta Kevin Sharp ezredes.
A 10. hegyivadász hadosztály katonái részt vettek a Sivatagi Vihar (Szaúd-Arábia), Restore Hope és Continue Hope (Szomália), Uphold Democracy (Haiti), Joint Forge (Bosznia-Hercegovina) és a Joint Guardian (Koszovó) nevű műveletekben. Ezen kívül az egység katonái több afganisztáni vagy szíriai bevetésen is részt vettek.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
szóljon hozzá!