Hirdetés

Hazaárulás miatt feljelentette egy román szervezet a romániai magyar EP-képviselőket

Feljelentette a három erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselőt a legfelsőbb bíróság ügyészségén a Polgárokat az Állami Visszaélésektől Védő Alapítvány (Facias), amiért azok támogatták a Székelyföld brüsszeli lobbiképvisletének megnyitását.

Balogh Levente

2011. június 07., 15:032011. június 07., 15:03

A Facias szerint Tőkés László – aki egyben az EP alelnöke is –, Sógor Csaba és Winkler Gyula tette az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekedetnek, illetve összeesküvésnek minősül.

A Facias rámutat: az eddigi európai uniós gyakorlat szerint a tagállamokban elismert területi egységek nyithatnak lobbiirodát Brüsszelben annak érdekében, hogy európai szinten népszerűsítsék érdekeiket. „Mivel a Székelyföldet, amely Hargita, Kovászna és Maros megyéből áll, a román hatóságok nem ismerik el, mesterséges, helyi szinten el nem ismert csoportosulásról lévén szó, egyértelmű a kezdeményezés törvénytelensége és alkotmányellenessége” – állítja a Facias, amely azt is felrója, hogy az irodát a Magyar Régiók Házában nyitották meg, így az – szerinte – nem gazdasági, hanem etnikai alapon működik. A szervezet szintén kifogásolja, hogy június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján Csíkszeredában olyan megemlékezést szerveztek, amelyen elhangzott: a Székelyföld nem Románia.

Támadásba lendült az utóbbi időben egyre hevesebb magyarellenes retorikát alkalmazó Szociáldemokrata Párt (PSD) EP-frakciójának vezetője, Cătălin Ivan is, aki az uniós törvényhozás plénumában Tőkés László leváltását követelte az EP alelnöki tisztségéből. A politikus, aki „Európa – egységet, nem pedig etnikai alapú szegregációt!” feliratú pólóban feszített, – valótlanságot állítva – azzal vádolta meg Tőkést, hogy „nap mint nap etnikai alapú szegregációról beszél, valamint arról, hogy egy uniós tagállamból területeket kell kiszakítani, és azokat egy másik tagállamhoz kell hozzácsatolni.”

Mint arról beszámoltunk, a Hargita és Kovászna megyei közgyűlés által finanszírozott, de Maros megyét is képviselő Székelyföld-iroda szerdán nyílt meg Brüsszelben Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes részvételével. Az iroda megnyitására a román politikum és a sajtó egy része hisztérikusan magyarellenes kirohanásokkal reagált, az eseményt az ország területi egyesége elleni támadásként próbálva beállítani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés