Hirdetés

Hazaárulás gyanúja miatt vettek őrizetbe hat személyt, akik állítólag kiléptették volna Romániát a NATO-ból

Hazaárulás

Súlyos vádak. A DIICOT szerint a hazárulással gyanúsított személyek át akarták venni a hatalmat Romániában, és felszámolták volna az alkotmányos rendet

Fotó: Agerpres

Hazaárulás gyanúja miatt hat személyt vett őrizetbe a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT). Azzal gyanúsítják őket, hogy Oroszországgal tartottak fenn kapcsolatot, és kiléptették volna Romániát a NATO-ból.

Krónika

2025. március 06., 10:132025. március 06., 10:13

2025. március 06., 11:142025. március 06., 11:14

A DIICOT csütörtökön közölte, hogy az érintettek ellen szervezett bűnözői csoport létrehozásának és hazaárulás bűncselekményének gyanúja miatt nyomoznak.

Az ügy egyik célpontja a 101 éves Radu Theodoru nyugalmazott tábornok közölték igazságügyi források –, de őt nem vették őrizetbe.

Hirdetés

Az ügyészek szerint 2023-tól kezdődően öt személy egy másik vizsgált személlyel együtt állítólag szervezett bűnözői csoportot hozott létre azzal a céllal, hogy aláássák a román állam szuverenitását és függetlenségét az ország politikai és védelmi képességeinek károsításával.

Frissítés

A hazaárulás és orosz ügynökökkel való kapcsolattartás gyanúja miatt őrizetbe vett személyek a Vlad Țepeș Parancsnokságnak nevezett szervezet tagjai – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.
A „Parancsnokság” különböző felszólításokban, memorandumokban és nyilatkozatokban követeli Románia kilépését a NATO-ból, az ország gazdasági és kulturális kapcsolatainak visszaállítását Oroszországgal, Kínával és Iránnal, és a Geția projekt révén Románia újraszervezését oly módon, hogy az országot a „bölcsek tanácsa” vezesse.

korábban írtuk

Orosz diplomatákat utasítottak ki Romániából, köze lehet Georgescu vádemeléséhez
Orosz diplomatákat utasítottak ki Romániából, köze lehet Georgescu vádemeléséhez

Kiutasítottak két orosz diplomatát szerdán Romániából. Az ügy kapcsolatban állhat Călin Georgescu vádemelésével.

Az ügyészek azt állítják, hogy tavaly óta egy újabb személy csatlakozott a szervezett bűnözői csoporthoz, amelynek valamennyi tagja folyamatos, tudatos, nyilvános vagy konspiratív tevékenységet folytat a kitűzött cél elérése érdekében.

A szervezett bűnözői csoport tagjai állítólag többször is kapcsolatba léptej egy külföldi hatalom Romániában és az Oroszországi Föderációban található ügynökeivel.

A szervezett bűnözői csoportot egy szervezet álcája alatt hozták létre, és katonai jellegű struktúra mentén alakították ki, katonai parancsnoksággal (vezérkar) és végrehajtó személyzettel, amelyet a vizsgált személy, egy nyugalmazott vezérőrnagy képvisel.

A nyomozás során kiderült, hogy a szervezett bűnözői csoport tagjai az online platformok segítségével követőket toboroztak és videóanyagokat (román állami hatóságoknak, nemzeti és nemzetközi szervezeteknek címzett felhívásokat) tettek közzé.

korábban írtuk

Ügyészség: destabilizálni akarták Romániát Georgescuék
Ügyészség: destabilizálni akarták Romániát Georgescuék

Közvetlenül az elnökválasztás érvénytelenítése után Călin Georgescu és közeli munkatársai egy titkos találkozón tervet dolgoztak ki Románia destabilizálására Horațiu Potra zsoldosainak bevonásával – derül ki a büntetőeljárás nyomozati anyagából.

Azt is állítják, hogy

lépéseket tettek külföldi politikai-katonai tényezőkkel való tárgyalásokra Románia kilépéséről a katonai szövetségből, amelynek tagja, a jelenlegi alkotmányos rend megszüntetéséről, a politikai pártok felszámolásáról, a szervezet tagjaiból álló új kormány felállításáról, az állami intézményekből minden alkalmazott eltávolításáról, új alkotmány elfogadásáról, az ország nevének, zászlajának és himnuszának megváltoztatásáról.

Hazaárulás Galéria

Meggyanúsították. A hazaárulással gyanúsított személyek között a 101 éves nyugalmazott vezérőrnagy, Radu Theodoru is ott van

Fotó: Facebook/román védelmi minisztérium

Szintén januárban a jelentések szerint két személy Moszkvába utazott, ahol olyan személyekkel vették fel a kapcsolatot, akik hajlandóak támogatni a szervezet azon törekvéseit, hogy átvegyék az államhatalmat Romániában.

Szerdán nyolc házkutatási parancsot hajtottak végre Bukarest, Ilfov, Giurgiu és Máramaros megyében, és több bizonyítékot találtak és foglaltak le.

Szintén szerdán a DIICOT ügyészei hat személy őrizetbe vételét rendelték el.

korábban írtuk

Georgescu nekirontott az RMDSZ-nek
Georgescu nekirontott az RMDSZ-nek

Keményen nekirontott az RMDSZ-nek Călin Georgescu, az érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali elnökjelölt, miután Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a régi rendszer emberének nevezte őt.

Az ügyészségi közleményből nem derül ki, hogy az ügynek köze lenne-e az érvénytelenített tavalyi elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölthöz, aki a hatóságok szerint orosz beavatkozás révén nyerhetett, jelenleg pedig az alkotmányos rend elleni szervezkedés és fasiszta szervezet létrehozása miatt zajlik ellene büntetőeljárás.
Az ugyanakkor már korábban kiderült, hogy a hadsereg, a csendőrség, a hírszerző szolgálatok és a csendőrség számos nyugalmazott tisztje áll mögötte.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
Hirdetés
Hirdetés