2009. december 22., 09:502009. december 22., 09:50
„A kormány biztosítja minden kisebbségi állampolgár számára a nemzeti önazonosság megtartását és fejlesztését, valamint azt, hogy a közélet minden területén, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a kultúra terén, valamint az oktatásban és az egyházi életben élhessenek jogaikkal az alkotmány, az európai integráció kapcsán tett román vállalásokkal és a vonatkozó európai és nemzetközi dokumentumokkal összhangban. Fokozza a közös erőfeszítést és a párbeszédet a nemzeti kisebbségekkel a döntési folyamat és a nemzeti önazonosság kifejezése javításának terén” – olvasható a kormánydokumentumban.
A tervezet szerint az etnikumközi kapcsolatoknak a teljes jog- és esélyegyenlőségen kell alapulniuk, a kisebbségeket érintő politikának pedig legfőbb célként az etnikai, kulturális, vallási és nyelvi önazonosság megőrzését kell követnie, küzdenie kell a diszkrimináció ellen és népszerűsítenie kell a toleranciát, a kulturális változatosság értékeit, bátorítania kell az etnikumközi párbeszédet, ki kell küszöbölnie a szélsőségek, a sovinizmus és az antiszemitizmus minden formáját, javítania kell a romák helyzetén és csökkentenie kell a roma közösség és a társadalom többi része közötti életszínvonalbeli különbségeket.
A módosított alkotmány szellemében meghatározzák a prioritásokat, köztük a jogszabályi háttér megteremtését az anyanyelv közigazgatásban való használatának bővítésére, a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai chartájának gyakorlatba ültetésére, valamint a Nemzeti Kisebbségek Intézete megfelelő szintű finanszírozásának biztosítására.
A kisebbségi jogok védelmének konszolidálása érdekében bővítik az anyanyelvi szakoktatás lehetőségeit az elemitől a felsőoktatásig, és megerősítik a nemzeti kisebbségek arányos részvételét a helyi és az országos törvényhozó és végrehajtó testületekben.
A kormány vállalja, hogy lépéseket tesz a kisebbségek vallási örökségének megőrzésére és fejlesztésére. Mindeme célok megvalósításához ígéretet tesz a megfelelő anyagi források biztosítására is, amelyekből mind regionális, mind országos szinten az etnikai és kulturális sokszínűségből fakadó értékek népszerűsítését szolgáló programokat is finanszíroznak.
A romakérdést a kormányprogram különálló problémaként kezeli, amelynek megoldása mind belpolitikai erőfeszítéseket igényel, mind azt is szükségessé teszi, hogy összehangolják a vonatkozó politikát a szociális különbségek megszüntetését célzó európai stratégiával.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).