
Határozatban ítélte el pénteken a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) a „törvénytelen és párhuzamos államot, amely megpróbálja átvenni a politikai hatalmat”.
2017. november 17., 18:412017. november 17., 18:41
2017. november 17., 19:072017. november 17., 19:07
„A végrehajtó bizottság megállapítja, hogy a kormány végrehajtotta az elmúlt tíz hónapban a kormányprogramból rá háruló feladatokat. A párt ugyanakkor kielemezte a társadalom szintjén jelentkező feszültséget, amelyet azok a személyek okoznak, akik bizonyos erőszakszervezetek élén visszaéléseket követnek el” - áll a testület ülésének végén Marian Neacşu főtitkár által felolvasott, az Agerpres által ismertetett határozatban.
A testület úgy véli, hogy ez nyilvánvalóan az úgynevezett „párhuzamos állam” létének a bizonyítéka, „amely arra törekszik, hogy átvegye a hatalmat azoktól, akiket korrekt és szabad választásokon a polgárok megválasztottak”.
Ugyanakkor közpénzből, az állami hatalom eszközeivel megpróbálja megfélemlíteni, zsarolni vagy félreállítani azon politikai vezetőket, akik „a törvények módosításával, a demokrácia és az alapvető emberi jogokkal összhangban alkotmányos rendbe állítanák vissza az államhatalmi ágakat” - áll a dokumentumban.
Gyanús tárgyat sodortak partra vasárnap a Fekete-tenger hullámai Észak-Eforie térségében, míg a konstancai Tomis-kikötő környékén drónnak tűnő tárgyat láttak.
A bértörvényben előírt új bértáblázat 2027. szeptember 1-jétől léphet hatályba az oktatásban, és jelentős jövedelemnövekedést hozna a pedagógusok számára – jelentette ki Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A román légteret megsértő drónt lőtt le vasárnapra virradóra a spanyol légierő egyik, Romániában légi rendészeti bevetésen tartózkodó vadászgépe.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
szóljon hozzá!