
Fotó: Pinti Attila
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amely szerint letöltendő szabadságvesztéssel büntetendők azok a halálos balesetet okozó sofőrök, akiknek nincs jogosítványuk, vagy alkohol, illetve drog befolyása alatt vezettek.
2023. július 07., 20:302023. július 07., 20:30
2023. július 07., 20:322023. július 07., 20:32
A jogszabály kimondja, hogy nem kaphatnak felfüggesztett börtönbüntetést azok a gépkocsivezetők, akik jogosítvány nélkül vagy alkohol, illetve drog befolyása alatt vezetve halálos balesetet okoznak. A büntető törvénykönyvet módosító jogszabályjavaslatot a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc terjesztette be 2019-ben, ám akkor a parlament elutasította. A tervezetet a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatásával idén ismét a törvényhozás elé terjesztette, és az alsóház és a szenátus egyaránt megszavazta.
A szenátor szerint a tervezetét „abszurd politikai okokból és a társadalom érdekeivel szembemenve” utasította el 2019-ben a parlament. A rendőrség és az igazságügyi minisztérium adataira hivatkozva a politikus korábban elmondta, hogy évente 20 ezer ember kerül bíróság elé Romániában, mert jogosítvány nélkül, kábítószer vagy alkohol hatása alatt vezetett.
Tervezete indoklásában Cazanciuc idézte a legfőbb ügyészség jelentését is, amely szerint a halálos közlekedési balesetek okozásáért bíróság elé állított vádlottak száma a 2020-as 396-ról 2021-ben 473-ra emelkedett. Egy részüknek nem volt jogosítványa, illetve kábítószer vagy alkohol hatása alatt vezetett. „A közvélemény figyelmét felkeltette a bíróságoknak az a gyakorlata, hogy felfüggesztett börtönbüntetést szabnak ki ezekben a perekben. Az általános vélekedés szerint ez az ítélet túlságosan enyhe” – ismertette az előterjesztés indoklását az Agerpres hírügynökség. Cazanciuc bejelentette: tervezetet készül benyújtani a KRESZ módosítására is, hogy a halálos balesetek okozói soha többé ne ülhessenek kormányhoz.

Szigorítani kellene a halálos balesetet okozó ittas vagy jogosítvány nélküli vezetésért kiszabható büntetéseket, de a letöltendő börtönbüntetést minden ilyen esetben általánossá tenni, nem biztos, hogy jó ötlet.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!