Hirdetés

Hatályba lépett a sokat bírált Btk.

Száznál is többen kerültek szabadlábra, miután hatályba lépett szombaton az igazságszolgáltatás számos szereplője és több politikus által is bírált új büntető törvénykönyv (Btk.) és büntetőjogi perrendtartás. A kormány jelezte: néhány ponton módosítja a kifogásolt jogszabályokat.

Balogh Levente

2014. február 02., 15:552014. február 02., 15:55

Mint arról beszámoltunk, az új jogszabályokat azért bírálják, mert jelentősen csökkenti a büntetési tételeket – többek között a korrupciós bűncselekmények esetében is –, és megnehezíti, hogy az ügyészség a nyomozás során lehallgassa a gyanúsítottak telefonbeszélgetéseit.

Victor Ponta miniszterelnök még pénteken úgy vélekedett, ostobaság azt állítani, hogy az új jogszabály a bűnözőket védi. Leszögezte: nem sürgősségi kormányrendelettel módosítják a jogszabályokat, a kormány várhatóan a héten fogadja el a módosítási javaslatokat, amelyeket aztán a parlament elé terjeszt. Ponta elmondta: a parlament a hét elején eltörli a Btk. azon cikkelyét, amely bűncselekményként határozza meg a becsületsértést és a rágalmazást, megnehezítve ezzel az oknyomozó újságírók munkáját.

Traian Băsescu államfő pénteken délelőtt is nyomatékosan felszólította Victor Pontát, hogy még a nap folyamán kormányrendelettel módosítsák a vitatott részeket, különös tekintettel a perrendtartás azon cikkelyére, amely a korrupcióellenes ügyosztály szerint ellehetetleníti a nyomozásokat, mivel a lehallgatások engedélyezését ahhoz kötné, hogy a célszemélyeket előzetesen tájékoztatni kell az ellenük zajló vizsgálatokról.

Ponta elmondta, valóban vita volt szakértők között a vonatkozó rendelkezésről, de szerinte a büntetőeljárásnak van egy másik cikkelye, amely lehetővé teszi, hogy ismeretlen tettes ellen, vagyis maga a bűncselekmény ellen indítson nyomozást a vádhatóság, így szerinte ez megoldja a Băsescu által felvetett problémát.

Dolgoznak a módosítási javaslatokon

Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter szintén pénteken közölte: a minisztérium szakemberei dolgoznak a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) által javasolt módosításokon. A minisztériumba a nap folyamán Victor Ponta is ellátogatott. Mihai Udroiu bíró, aki részt vett az új Btk. és a perrendtartás kidolgozásával megbízott testület munkájában, az Agerpresnek úgy nyilatkozott: az új jogszabály sem tiltja meg a nyomozó hatóságoknak, hogy a bűnvádi vizsgálat megkezdése és a gyanúsított tájékoztatása közötti időszakban lehallgatásokat eszközöljenek.

Dan Şova nagyberuházásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken azt mondta: a Btk.-t és a perrendtartást nem lehet kormányhatározattal módosítani, mivel azok az alapvető emberi szabadságjogokat érintik. A lehallgatások kapcsán elmondta: az új jogszabály csupán arról rendelkezik, hogy ha egy ügyész egy gyanúsított lehallgatására kér engedélyt az illetékes bíróságtól, akkor érdemi bizonyítékokkal kell szolgálnia arra nézvést, hogy a lehallgatás valóban indokolt.

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) közleményben jelezte: az új Btk. bizonyos cikkelyei utólagos módosításra szorulhatnak, ugyanakkor nem tartotta indokoltnak a hatályba lépése elhalasztását. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a bírói testület létszámhiánnyal küzd. Az ügyvédi kar nevében Ion Ilie Iordăchescu, a bukaresti ügyvédi kamara vezetője úgy vélekedett: az új jogszabályok marginalizálják az ügyvédeket, és nem nyújtanak számukra megfelelő védelmet, ezrét hatályba lépésüket halasztani kellene a probléma orvoslásáig.

Egyébként mivel az új Btk. rendelkezései jelentős mértékben csökkentik a büntetési tételt bizonyos bűncselekmények esetében, csupán a hatályba lépése napján, szombaton 122 elítéltet bocsátottak szabadon. Várhatóan számos további elítéltet kell majd szabadon engedni az ország börtöneiből. A Gândul hírportál szerint csupán Bukarestben 700 szabadlábra helyezési kérelmet nyújtottak be.

ICCMER: segít a kommunista pribékeknek az új Btk.

Ellehetetlenülhet a kommunista rendszert kiszolgáló, politikai foglyok haláláért felelős egykori belügyminisztériumi alkalmazottak felelősségre vonása az új büntető törvénykönyv egyik cikkelye miatt, amely módosítja a népirtás tényállását – hívta fel a figyelmet a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER).

Az intézet az igazságügy-minisztériumnak küldött levelében rámutat: a módosítás értelmében nem bármely közösség, csupán a nemzeti, etnikai, faji és vallási csoportok elleni erőszak minősül népirtásnak. Az IICCMER szerint ennek nyomán az olyan ügyek kivizsgálása is ellehetetlenülhet, amelyekben már elindult a bűnvádi eljárás. Ezzel Alexandru Vişinescu és Ioan Ficior egykori börtönparancsnokok ügyére utaltak. Az intézet ezért felkérte a minisztériumot: módosítsa a kifogásolt cikkelyt.

Mint arról beszámoltunk, az IICCMER tavaly augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen.

Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka, aki 1956 és 1964 között állt a fegyintézet élén, ez idő alatt pedig a terror légkörét honosította meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt tizenkét politikai fogoly halt meg a börtönben a Vişinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt.

A most 88 éves egykori börtönparancsnok volt az első, aki ellen hivatalosan ügyészségi feljelentést tettek a bukaresti területi katonai ügyészségen több rendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A legfőbb ügyészség szeptemberben népirtás miatt indított bűnvádi eljárást ellene.

A másik, immár ismert egykori lágerparancsnok Ioan Ficior nyugalmazott ezredes, aki a peripravai büntetőtábor parancsnoka volt. Az alkotmánybíróság december 12-én úgy döntött: az emberölés – így a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben az egykori büntetés-végrehajtási alkalmazottak által elkövetett politikai gyilkosságok – nem évül el, így a pribékek továbbra is felelősségre vonhatók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés