
Európa egyik legnagyobb mecsetje épül majd Bukarestben egy muszlim kulturális központ részeként, amely 11 ezer négyzetméter alapterületű lesz – adta hírül szerdán az Adevărul című napilap.
2015. június 12., 10:192015. június 12., 10:19
A romániai muzulmán felekezet a török állam segítségével építi meg a központot, amely könyvtárat, tantermeket és szálláshelyeket is magában foglal a tervek szerint.
Juszuf Murat romániai főmufti szerint a mecsettel rendelkező európai fővárosok közül a bukaresti lesz a legnagyobb. A telket a román állam bocsátotta a muzulmánok rendelkezésére. A főmufti szerint azért választották Bukarestet, mert az elmúlt években csaknem megkétszereződött a román fővárosban a muzulmánok száma, jelenleg megközelíti a tízezret. Bukarestben jelenleg négy kisméretű mecset van.
A Fekete-tenger partján lévő Dobrudzsa történelmi régióban nagy létszámú török közösség él, amely nemzeti kisebbségnek számít. A 2011-es népszámlálás adatai szerint csaknem 65 ezren vallották magukat muzulmán vallásúnak.
Szerdán Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter látogatott Bukarestbe, aki a Bogdan Aurescu román kollégájával folytatott megbeszélés után megköszönte a román államnak, hogy támogatja a mecsetek építését. Az MTI által idézett Cavusoglu szerint ez újfent bizonyítja, hogy Románia nyitottságot tanúsít kisebbségeinek problémái és szükségletei iránt.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!