Hirdetés

Hat nappal a kinevezése után lemondott a román belügyminiszter

•  Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Mindössze hat nappal a hivatalos eskütétele után bejelentette lemondását kedden Nicolae Moga belügyminiszter.

Krónika

2019. július 30., 12:422019. július 30., 12:42

2019. július 30., 13:202019. július 30., 13:20

A tárcavezető kedden délben, a bukaresti Victoria-palotában közölte újságírókkal a lemondása tényét. Moga elmondta, döntése nem sokkal korábban, a Viorica Dăncilă miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén született. Azzal indokolta lemondását, hogy ezzel a gesztussal próbálja megmenteni a belügyminisztérium megtépázott tekintélyének maradékát.

A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátoraként is tevékenykedő Moga bejelentése után vette kezdetét a nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülése, amelynek napirendjén szerepel a caracali sorozatgyilkosság ügye is.

Hirdetés

„Új kezdetként kell értelmezni a lemondásomat a minisztérium szempontjából. A caracali ügyben folytatódik a nyomozás, teljes mértékben megbízom a tárca becsületes és professzionális munkatársaiban. Ilyen eseményeknek nem szabad megismétlődniük a jövőben” – nyilatkozta a távozó miniszter, arra utalva, hogy a múlt héten egy 15 éves, erőszakkal fogva tartott, megerőszakolt lány segélyhívása után mindössze 19 órával hatoltak be a nyomozó hatóságok emberei a feltételezett elkövető házába. A politikus hozzátette: minden intézkedést meghozott a „caracali felelősök” azonosítása érdekében.

Megjegyzendő, hogy jelenleg mind a román belügyminisztérium, mind az országos rendőr-főkapitányság vezető nélkül működik, miután a most távozó Moga a hétvégén menesztette Ioan Buda volt rendőr-főkapitányt. Hétfőn ugyanakkor bejelentette lemondását Ionel-Sorinel Vasilca, a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) igazgatója is.

A múlt szerdán eltűnt Alexandra Măceşan minden jel szerint a caracali sorozatgyilkos áldozata lett. Az ügy fő gyanúsítottja, a 65 éves Gheorghe Dincă vasárnap beismerte, hogy ő oltotta ki Alexandra és az áprilisban eltűnt másik, 18 éves lány, Luiza Melencu életét. A bűncselekmények feltételezett helyszínén a hatóságok több, cementtel feltöltött gödröt találtak, és nem tartják kizártnak, hogy azok további áldozatok maradványait rejthetik. Alexandru Bogdan, Dincă ügyvédje kedden közölte: védencével kapcsolatban a nyomozó hatóságok azt gyanítják, hogy további gyilkosságokat követett el a két lány megölésén kívül. A caracali ügyvéd szerint a gyanú az elkövetés hasonló módjának okán merül fel.

Egyébként Alexandru Bogdan szerint lehetséges, hogy kedden védencét kórházba szállítják, mert azt állítja, hogy borda- és mellcsonttörést szenvedett, amikor múlt pénteken a házába rontó rendőrök többször megrúgták. 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
2026. november 02., hétfő

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate

Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt

Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt
2026. november 02., hétfő

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái

Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái
2026. november 02., hétfő

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek

Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek
Hirdetés
Hirdetés