Hirdetés

Három év késés után kezdődhet a belügyi belső elhárítás kábítószerrel kereskedő volt vezetőjének pere

•  Fotó: Ziaristii.com

Fotó: Ziaristii.com

A ploieşti-i táblabíróság keddi döntése értelmében megkezdődhet annak a pernek az alapfokú tárgyalása, amelyben a korábbi belügyi belső elhárítás (DGIPI) egyik volt vezetője, Gelu Oltean is érintett.

Krónika

2023. október 24., 13:562023. október 24., 13:56

A férfit azzal vádolja a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), hogy élettársával, Vanessa Youness-szel, illetve egy brit állampolgárral, Thomas Lishmannal közösen sámánszertartásokat szerveztek, amelyek részvevői az Amazonas vidékén élő törzsek által használt, hallucinációt előidéző főzeteket fogyasztottak.

A DIICOT 2020 márciusában küldte el a vádiratot a Dâmboviţa megyei törvényszéknek, a három vádlott ügyvédei azonban különféle eljárási hibákra hivatkozva elérték a tárgyalás előkészítési szakaszának elhúzódását. A törvény értelmében az előkészítési szakasz – amelyben a bíró megvizsgálja a vádirat, a bizonyítékok, valamint a felek által benyújtott kérelmek és kifogások jogszerűségét – legtöbb 60 napig tarthat.

Hirdetés

Csaknem 40 előkészítő ülés után, 2022 januárjában a törvényszék egyik bírája elutasította az ügyvédek kifogásait, és elrendelte az alapfokú per megkezdését, a vádlottak azonban megfellebbezték a döntést.

Az ügy a ploieşti-i táblabírósághoz került, amelyik kedden fenntartotta a törvényszék korábbi döntését, de az alkotmánybíróság 2018/22-es határozatára hivatkozva törölték a bizonyítékok közül a nyomozó hatóságok által végzett lehallgatások anyagát.

Így a vádirat visszakerült a Dâmboviţa megyei törvényszékhez, ahol megkezdődik a per alapfokú tárgyalása.

A DIICOT bűnszervezet létrehozása, magas kockázatú drogoknak az országba történő behozatala, ezekkel való kereskedelem, mérgező anyagokkal való kereskedelem, valamint pszichoaktív hatású anyagokkal végzett tevékenységek miatt emelt vádat Gelu Oltean, Vanessa Youness és Thomas Lishman ellen.

Az ügyészek szerint 2017 elejétől 2019 decemberéig a három vádlott Romániában, valamint Spanyolországban, Hollandiában, Franciaországban és Mexikóban összehangoltan tevékenykedő bűnszervezetet működtetett, és tetemes anyagi haszonra tettek szert illegális drogügyleteikkel.

A vádirat szerint

a brit állampolgár olyan összejöveteleket készült tartani 2019. december 13-a és 15-e között Vanessa Youness közbenjárásával, amelyeken az Amazonas vidéki népi gyógyászatban használt főzetet, a hallucinogén hatású dimetiltriptamint tartalmazó ayahuascát is fogyasztottak.

Az ilyen főzetek a megengedettnél nagyobb mennyiségű arzént, alumíniumot és higanyt tartalmaznak, ezért mérgezőek is. A szeánsz helyszínéül Vanessa Youness Dâmboviţa megyei klinikáját szemelték ki. A résztvevőknek 550, illetve 1100 eurót kellett fizetniük belépőként, attól függően, hogy egy- vagy kétágyas szobában kértek szállást. Eredetileg háromnaposra tervezték az összejövetelt, de csak a december 13-i alkalomra került sor, mert ezt követően lecsaptak rájuk a nyomozó hatóságok.

Az ügyészek szerint az ilyen jellegű szeánszokat – amelyekből húszat tartottak 2019-ben – Thomas Lishman vezette, Vanessa Youness közreműködésével. Utóbbi kezdeményezte a bűnszervezet létrehozását is, élettársa, Gelu Oltean pedig támogatta ebben, az ő feladata volt a törvényesség látszatát kelteni e tevékenységek kapcsán – olvasható a vádiratban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

2026. szeptember 03., csütörtök

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak

Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak
2026. szeptember 03., csütörtök

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt

Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt

Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt
2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
Hirdetés
Hirdetés