
Készülnek. Brassóban egyelőre kétféle drónt gyártanak, de összesen hétféle légi eszközt terveznek előállítani
Fotó: Facebook/Bogdan Ivan
Sikeresen teljesítette a gyár gyakorlóterén végzett próbákat a román Romarm állami vállalat leányvállalata, a brasssói Carfil által az amerikai Periscope Aviation gyártóval együttműködésben gyártott első két katonai drón – a Cuda és a Sirin – prototípusa – jelentették be szerdán.
2025. október 29., 15:192025. október 29., 15:19
A drónokat felderítésre és támadó harci feladatokra egyaránt használni fogják. A robbanóanyagot szállító drón legfeljebb 15 kilogramm lőszert képes szállítani.
Mircea Petru Tanţău, a Carfil vezérigazgatója a News.ro szerint elmondta, hogy késtek a prototípusok legyártásával, mert a háborús övezetekből különböző kérések érkeztek a drónok optimalizálására.
„Román drónt akartunk. Nem akartunk senkitől függni. A fejlesztés során a háborús övezetekből mindenféle kérések érkeztek, hogy jobb érzékelőkkel, speciálisabb eszközökkel, zavarásgátló rendszerekkel szereljék fel őket” – mondta a vezérigazgató.
Kifejtette, hogy az amerikai partnerek megérkeznek Brassóba, és megkezdik a drónpilóták közös kiképzését.
„Igyekszünk év végére elkészíteni őket. Jövő héten meglátjuk, amikor az amerikai szakemberek megérkeznek. Megállapodtunk velük, hogy ha nem tudunk alkatrészeket vásárolni 25-25 darabra, akkor legalább 10-10 darabot összeszerelünk” – tette hozzá.
A Carfil összesen hétféle drónt fog gyártani amerikai partnerekkel vagy olyan vállalatokkal együttműködve, amelyek már kidolgoztak különböző prototípusokat.
Egy másik prototípus, a Stingray, egy taktikai tengeri felderítő, felderítő és szállító drón, a következő hetekben érkezik Brassóba.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!