
Fotó: Pixabay.com
Halálra mart egy férfit egy harci kutya Galac megyében, az állat az áldozat unokahúgát is megharapta – közölte a Galac megyei rendőr-főkapitányság.
2023. július 17., 12:292023. július 17., 12:29
A közlés szerint a rendőröket vasárnap este értesítette egy férfi a Băneasa községhez tartozó Roşcani faluból, hogy a 47 éves öccse öntudatlanul fekszik egy ház udvarán, ő pedig nem tud közel menni hozzá egy agresszív kutya miatt.
majd az áldozatot, akit a kutya torkon harapott, kivitték a kiérkezett mentőkhöz, ám az egészségügyi személyzet már csak a halálát tudta megállapítani.
Az állat később a halálos áldozat 14 éves unokahúgát is kézen harapta, amikor az megpróbált bemenni a nagybátyjához, de neki sikerült kimenekülnie.
Mint kiderült,
A kutya egy különleges ketrecbe volt bezárva, a tulajdonosa pedig állítólag előzetesen megkérte az áldozatot, hogy ne nyissa ki a ketrecet és ne engedje szabadon az állatot.
A rendőrség tájékoztatása szerint az áldozat bátyja annak unokahúgával együtt vasárnap este azért ment el a szóban forgó házhoz, mert a férfi nem ért időben haza.
Ekkor fedezték fel a holttestet, és ekkor harapta meg a lányt is a kutya.
Hétfőre virradóra aztán a házigazda is hazaért, a kutya ugyanakkor a helyzet és az állat tartási körülmények tisztázásáig nála maradhat.
A rendőrség a veszélyes vagy agresszív kutyák tartásával kapcsolatos jogszabályok megsértése, valamint gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanúja miatt büntetőeljárást indított.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!