2007. március 29., 00:002007. március 29., 00:00
A főügyészségszervezettbűnözés- és terrorizmusellenesügyosztályának (DIICOT) ügyészéthárom hónapon keresztül 15 százalékosbérlevonással szankcionálták szolgálatihanyagság, valamint a törvényes procedúrákbe nem tartása miatt. A bizottsági meghallgatástkövetően azonban Nastasiu leszögezte: nem ért egyeta döntéssel, ezért megfellebbezi azt. Mintismeretes, Nastasiu ellen azért indult fegyelmi vizsgálat,mert azzal gyanúsítják, hogy megkönnyítetteOmar Hajszám menekülését azzal, hogyszabadlábra helyezését kérte. A szíriaiüzletembert terrorcselekményekben való részvételgyanújával vették őrizetbe. A legfőbb vádpontszerint Hajszám szervezte meg három románújságíró iraki elrablásátkét évvel ezelőtt. Az ügyet vizsgálóNastasiu a rahovai börtön orvosának igazolásárahivatkozva tavaly áprilisban kérte a szíriaiüzletember szabadlábra helyezését, abíróság kedvező döntése utánnem sokkal pedig Hajszám elhagyta az országot. Az ügyhatalmas belpolitikai botrányt váltott ki: Ilie Botoºfőügyész mellett a Román HírszerzőSzolgálat (SRI), valamint a Külügyi HírszerzőSzolgálat (SIE) vezetői is lemondtak tisztségükről.
Nastasiu, valamint Sofica Dumitraºcu,a szabadlábra helyezést jóváhagyóbírónő ellen bűnügyi vizsgálat is indult,tavaly novemberben azonban a legfelsőbb ügyészségúgy döntött, nem emelnek vádat ellenük.
A CSM fegyelmi bizottságaugyanebben az ügyben tegnap Ilie Botoº akkori főügyésztis meghallgatta. Botoº elmondta: Nastasiu nem értesítetteőt arról, hogy szabadlábra helyezési kérelmetnyújtott be. Nastasiu azzal védekezett, hogy Hajszámszökéséért nem ő a felelős, hanem anemzetbiztonsági rendszer. Arra az újságíróikérdésre válaszolva, hogy ki okolható aszíriai üzletember szökéséért,Nastasiu úgy válaszolt: mindenki.
Ciprian Nastasiu a Hajszám-ügymellett azzal vált híressé a románsajtóban, hogy ő vizsgálja az energetika-privatizációsügyet is. A kémbotrányként elhíresültügyben többek között Nagy Zsolt informatikai éstávközlési, valamint Codruþ ªereº voltgazdasági és kereskedelmi miniszter is érintett.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).