2007. szeptember 27., 00:002007. szeptember 27., 00:00
A kezdeményező PSD-képviselő a döntés után kijelentette: a módosítással a népszavazás elsőbbségét ismerte el a jogi bizottság. Az államfőnek így alkalma lesz megfelelő körülmények között kiírni a népszavazást – tette hozzá Nicolicea. Elmondta: a döntéssel egyúttal az EP-választások törvényét is az alkotmányosság kereteihez igazítják. A PSD-honatya szerint a döntés legfontosabb eleme az, hogy az államfő így nem küldheti többé vissza a bizottságokhoz a népszavazásra vonatkozó törvényt.
Daniel Buda, a Demokrata Párt (PD) képviselője, a bizottság tagja alkotmányellenesnek minősítette a tegnapi döntést, amelynek a honatya meglátásában éppen ellentétes hatása lehet, hiszen korlátozza az államfő népszavazás kiírására vonatkozó jogát, még ha kiemelkedő fontosságú kérdésben írná is ki. A PD-frakció meg fogja támadni a döntést az Alkotmánybíróságon – tette hozzá Buda.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.