Halálra ítélték Irakban Mohamed Munafot

Az igazságügyi miniszter a sajtóból értesült arról, hogy egy bagdadi bíróság halálra ítélte Mohamed Munafot, a múlt év tavaszán Irakban elrabolt három román újságíró vezetõjét és tolmácsát. Monica Macovei szombaton azt nyilatkozta, az igazságügyi szaktárca nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy az iraki származású, amerikai állampolgársággal rendelkezõ Munafot kötél általi halálra ítélték Irakban.

Fall Sándor

Fall Sándor

2006. október 16., 00:002006. október 16., 00:00

Rãzvan Radu, az Igazságügyi Minisztérium nemzetközi jogi fõosztályának vezetõje szerint Bukarestet meglepte az ítélet híre, mivel a román vezetés sem a három újságíró elrablásával vádolt Mohamed Munaffal szembeni eljárás megkezdésérõl, sem a vádemelésrõl nem értesült, ráadásul az újságírók tolmácsa ellen Romániában is körözést adott ki a bíróság. A bukaresti hatóságok többször kérték Munaf kihallgatásának lehetõvé tételét, az iraki igazságügyi minisztérium azonban egyetlen megkeresésükre sem válaszolt, közölte az Igazságügyi Minisztérium képviselõje. Azt is elmondta, Munaf ellen pert indíthattak az iraki hatóságok, mivel a vádban szereplõ bûncselekmény ebben az országban történt, de a férfit román bíróság is elítélhette volna, mivel a bûntett három román állampolgárt érintett, ugyanakkor az ügy az amerikai hatóságok hatáskörébe is tartozhat, mivel Munaf amerikai állampolgár. Románia bagdadi nagykövetsége tájékoztatást kér az iraki hatóságoktól, az elrabolt újságírók ügyét tárgyaló Bukaresti Fellebbviteli Bíróság pedig az iraki ítéletrõl szóló hivatalos értesítés után dönt a további lépésekrõl, fejtette ki az igazságügyi tárca illetékese.
Az 53 éves Mohamed Munaf halálra ítélésérõl az Associated Press számolt be szombatra virradóra, a hírt megerõsítette az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége és az amerikai igazságügyi minisztérium egyik szóvivõje is. A hírügynökség szerint a vádlott ügyvédei egy amerikai szövetségi bírósághoz fordultak, és kérték, hogy a bagdadi nemzetközi repülõtér börtönében levõ védencük maradhasson amerikai õrizetben. Az ügyvédek szerint sérült Munaf méltányos perhez való joga, mivel halálra ítélése elõtt nem kapott lehetõséget a védelmét szolgáló bizonyítékok bemutatására, és az ellene szóló bizonyítékokról sem tájékoztatták. Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint Munaf nem az Egyesült Államok, hanem az iraki nemzetközi erõk fennhatósága alatt áll.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát