
Utcán a tanárok. Tüntetéssel kezdik a tanévet a tanügyi szakszervezetek (archív felvétel)
Fotó: Tuchiluș Alex
A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) és a Spiru Haret érdekvédelmi szervezet arra szólította fel az iskolaigazgatókat és a tanfelügyelőségeket, hogy ne gyakoroljanak nyomást azokra a tanárokra, akik hétfőn, a szeptember 8-ai tanévnyitón részt kívánnak venni a Bukarestben szervezett tüntetésen és felvonuláson.
2025. szeptember 05., 13:122025. szeptember 05., 13:12
Pénteken közzétett felhívásukban a tanügyi sztrájkra készülő szakszervezetek arra figyelmeztetnek, hogy az „elsietett és káros jogszabályi intézkedések” az egész oktatási rendszert érintik, ezért egységes fellépést kérnek a kormánnyal szemben. Hangsúlyozzák, hogy az oktatás vezetői „nem válhatnak a pedagógusok megbüntetésének eszközévé, hanem felelősséggel és kiegyensúlyozottan kell cselekedniük”.
– áll a felhívásban. A szakszervezetek kiemelik, hogy a tiltakozás „nem az igazgatók vagy a tanfelügyelők ellen irányul, hanem egy egészséges, kiszámítható és megfelelően finanszírozott oktatási rendszerért”.
A felhívás a 2025/141-es számú, Bolojan-törvénynek is nevezett jogszabály által keltett feszültségek közepette született, amely előírja az iskolák összevonását, a tanári óraszám növelését, valamint az igazgatók és ellenőrök kötelező óraterhelésének emelését.
A szakszervezetek szerint az iskolahálózat átszervezése és „az új intézkedések alkalmazása nyomán keletkező káosz feszültségekhez vezethet a tantestületekben, és sértheti a pedagógusok jogait.” „Az oktatási intézmények vezetésének biztosítania kell, hogy semmilyen adminisztratív intézkedés ne érintse hátrányosan a pedagógus méltóságát és státuszát” – áll a dokumentumban.
A szakszervezetek hivatkoznak az oktatási minisztérium által közölt „ellentmondásos adatokra” is a betöltött álláshelyek számáról (állandó és helyettes tanárok esetében), átláthatatlansággal vádolva a hatóságokat.
– olvasható a felhívásban.
A szakszervezetek üzenete egyben figyelmeztetés a kormány felé: „Az oktatásban dolgozók jogainak tiszteletben tartása nem választható lehetőség. Az iskolai igazgatókat és a tanfelügyelőket nem lehet politikai ellenőrzés eszközeként vagy a megszorítások közvetítőiként használni.”
A felhívás egységre szólítással zárul: „Mutassuk meg együtt, hogy az oktatási rendszer egységes azokkal a lépésekkel szemben, amelyek aláássák az alapjait. Egységben az erő!”
Mint ismeretes, a romániai oktatás három legfontosabb szakszervezete közös közleményben jelentette be, hogy
„Idén számunkra az első nap nem ugyanazt a jelentőséget fogja hordozni. Kérjük, ne minket hibáztassatok azért, hogy az iskola első napját bojkottáljuk. A hibás a kormány, amely intézkedéseivel bebizonyította, hogy nem törődik velünk, veletek, a román iskolával” – üzente a diákoknak és a szülőknek a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség.
Tiltakozásuk célja annak megmutatása, hogy az oktatásban dolgozók „elutasítják a költségvetési hiány csökkentésére hozott kormányzati politikai intézkedéseket, amelyek negatívan hatnak az oktatási rendszerre, de mindenekelőtt az oktatás kedvezményezettjeire.” Hangsúlyozták, hogy nem magasabb bérekért mennek az utcára, hanem „jobb feltételekért az oktatási folyamat lebonyolításához, az igazságosságért.”
A Hotnews hírportál emlékeztet, a szakszervezetek szerint milyen „katasztrofális következményekkel” járnak a megszorító intézkedések:

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint nem lenne indokolt az általános sztrájk kirobbantása a tanügyben, mert biztosított a tanárok kötelező heti óraszáma.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!