
Megérkezett a Ialomița megyei fetești-i állomáshelyére az első hat felújított F-16-os Fighting Falcon harci repülőgép pénteken abból a tizenkettőből, amelyeket Románia 2013-ban vásárolt Portugáliától.
2016. október 07., 13:382016. október 07., 13:38
2016. október 07., 14:342016. október 07., 14:34
Az időközben új hajtóművel és elektronikával, korszerű fegyverzettel felszerelt F-16-os repülőrajért 628 millió eurót fizetett Bukarest: a vételár a pilóták és műszaki személyzet kiképzését is magába foglalta. A gépek eddig átlagosan 3500 órát repültek, és mindegyikük további 4500 órányi használatra alkalmas, így becslések szerint további két évtizedig szolgálhatják a román légvédelmet.
További három F-16-os az év végéig, az utolsó három pedig jövőre érkezik meg Romániába. A bukaresti kormány egy újabb F-16-os repülőraj beszerzésére készül: a védelmi miniszter szerint ez a jövő évben történhet meg. Az F-16-os fogadásához a fetești-i repülőtér kifutópályáját meghosszabbították, új fékezőrendszert és új hangárokat építettek: a támaszpont felújítása 30 millió euróba került, az összeg egyharmadát Románia, kétharmadát a NATO fedezte.
A felújított amerikai harci gépek fogadására rendezett pénteki ünnepségen Dacian Cioloș miniszterelnök történelmi pillanatnak nevezte az első F-16-osok szolgálatba állítását a román légierőnél, amellyel Románia egy „költségvetési lehetőségeit figyelembe vevő pragmatikus megoldással\" felsorakozik a tagországok közös védelmét szolgáló NATO-szabványokhoz.
A szakértők szerint Romániának a NATO és az EU határán lévő országként 48 többfeladatú harci repülőre (vagyis négy rajra) van szüksége. Bukarest 2013-ban azzal indokolta a használt negyedik generációs amerikai gyártmányú F-16-osokat bevezetését az európai gyártók által hasonló áron kínált új harci repülők helyett, hogy így előkészítik az átmenetet az ötödik generációs F-35-ösökre.
„Az F-16-osoknak ugyanaz a gyártója, ugyanolyan fegyverzetet használ, ugyanolyan repülőtéri infrastruktúrára, generátorokra, lépcsőkre van szüksége, mint az F-35-ösöknek. Ha az átmenetet Gripenekkel oldanánk meg, a számukra kiépített infrastruktúrát utána le kellene cserélni\" – magyarázta Románia választását 2013-ban Mircea Dușa akkori védelmi miniszter. A román légierő jelenleg izraeli segítséggel felújított orosz gyártmányú MiG-21 LanceR típusú vadászgépeket használ. A korábban 110 vadászgépből álló flottában mára körülbelül 30-40 harcképes gép maradt. Az utóbbi két évtizedben a román légierő több mint húsz MiG-21-ese hajtott végre kényszerleszállást, vagy zuhant le.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!