Hirdetés

Háborútól félnek leginkább a románok

Egy regionális háborútól féltik leginkább országukat a románok, de egyébként több mint másfél évtizede nem bíztak annyira a jövőben, mint most – derült ki egy friss közvélemény-kutatásból, amelyet pénteken ismertetett a bukaresti sajtó.

Hírösszefoglaló

2015. január 18., 15:342015. január 18., 15:34

Az IRES közvélemény-kutató intézet arról kérdezte az embereket, hogy hogyan látják országuk jövőjét – és azon belül saját helyzetüket – huszonöt év távlatában. 

Arra a kérdésre, hogy mi az a két dolog, ami leginkább veszélyezteti Romániát ebben a negyedszázados perspektívában, a válaszadók 39 százaléka azt válaszolta: attól tart, hogy háború tör ki a térségben. 34 százalékuk felelte azt, hogy az ország elöregedése aggasztja leginkább.

A megkérdezettek 22 százaléka az árak emelkedését, 19 százalék az államadósság megugrását, 16 százalék a szervezett bűnözést, 13 százalék az államcsődöt, 12 százalék a társadalmi különbségek növekedését, 10 százalék pedig a társadalmi zavargások lehetőségét nevezte meg a Romániát fenyegető legsúlyosabb veszélyforrásként. 

Az IRES felmérése is visszaigazolta a novemberi elnökválasztás után megnövekedett általános optimizmust, amely 1997 óta nem volt ilyen magas Romániában. A megkérdezettek 77 százaléka derűlátóan nyilatkozott arról, milyen jövő vár Romániára 25 év múlva, 60 százalékuk pedig saját sorsának alakulására is bizakodóan tekint ebben a negyed évszázados perspektívában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Amikor az orvost éri támadás – országos stratégiát követel a szakszervezet

Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség (FSSR) vasárnap bejelentette, hogy közzétette és közvitára bocsátotta az egészségügyi szakemberek elleni agressziót megelőző és felszámoló nemzeti cselekvési stratégia (2026-2030) projektjét.

Amikor az orvost éri támadás – országos stratégiát követel a szakszervezet
Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Télből tavaszba: 14 fokig emelkedhet a hőmérséklet

A jövő héten fokozatos felmelegedés kezdődik az ország egész területén, a nappali hőmérséklet egyes térségekben akár a 14 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) heti, az Agerpres által közölt előrejelzéséből.

Télből tavaszba: 14 fokig emelkedhet a hőmérséklet
2026. február 22., vasárnap

Módosul a Ro-Alert: differenciált hangjelzéseket kapnak az értesítések

A Ro-Alert üzenetek a jövőben a veszély súlyosságától függően eltérő hangjelzéssel érkeznek majd – jelentette be a Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) vezetője, Raed Arafat.

Módosul a Ro-Alert: differenciált hangjelzéseket kapnak az értesítések
2026. február 22., vasárnap

Amerikai biztonságpolitikai szakértő: Románia a NATO harmadik legfontosabb tagállama, az Egyesült Államok katonai jelenléte tartós marad

Románia a NATO keleti szárnyának kulcsállama, ezért az amerikai katonai jelenlét hosszú távon is biztosított. James Carafano amerikai biztonságpolitikai szakértő szerint Bukarest stratégiai jelentőségét földrajzi helyzete, védelmi képességei adják

Amerikai biztonságpolitikai szakértő: Románia a NATO harmadik legfontosabb tagállama, az Egyesült Államok katonai jelenléte tartós marad
Hirdetés
2026. február 21., szombat

Újraélesztés közben támadtak rá az ügyeletes orvosra a borsai kórházban

Fizikai támadás érte a borsai városi kórház ügyeletes orvosát, miközben egy kórházban kezelt pácienst próbált újraéleszteni – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) szóvivőjének közlésére hivatkozva.

Újraélesztés közben támadtak rá az ügyeletes orvosra a borsai kórházban
2026. február 21., szombat

Hóvihar bénítja a dél- és kelet-romániai közlekedést: lezárt utak, kikötők, akadozó vasúti közlekedés

Téliesre fordult újra az időjárás Románia déli és keleti részén: 16 megyében és Bukarestben órák óta havazik és fúj a szél, a hatóságok pedig több helyen lezárták az utakat, korlátozásokat vezettek be, illetve beavatkozásokra kényszerültek.

Hóvihar bénítja a dél- és kelet-romániai közlekedést: lezárt utak, kikötők, akadozó vasúti közlekedés
2026. február 21., szombat

Országos vizsgálatot indítanak a munkaidőben máshol dolgozó orvosok kiszűrésére

Ellenőrzéseket jelentett be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter azoknak az orvosoknak a kiszűrésére, akik kórházi munkaidőben a magánszektorban dolgoznak.

Országos vizsgálatot indítanak a munkaidőben máshol dolgozó orvosok kiszűrésére
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Visszafordíttatnák az államfővel az igazságügyi nyugdíjreformot az ítélőtáblák elnökei

Közös beadvánnyal fordultak Nicușor Danhoz az ország 16 ítélőtáblájának elnökei, arra kérve az államfőt, hogy küldje vissza a parlamentnek újbóli megfontolásra a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet.

Visszafordíttatnák az államfővel az igazságügyi nyugdíjreformot az ítélőtáblák elnökei
2026. február 20., péntek

Nem tágít a több egészségbiztosítási rendszer gondolatától a miniszter

Több választási lehetőségük lesz a betegeknek, ha megtörik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNSAS) monopóliuma – jelentette ki Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Nem tágít a több egészségbiztosítási rendszer gondolatától a miniszter
2026. február 20., péntek

CSM: példátlan nehézségekkel küzd a román igazságszolgáltatási rendszer

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerint „példátlan” nehézségekkel küzd a román igazságszolgáltatási rendszer a bírák, bírósági jegyzők és bírói asszisztensek hiánya miatt.

CSM: példátlan nehézségekkel küzd a román igazságszolgáltatási rendszer
Hirdetés
Hirdetés