Hirdetés

Gyulafehérvári incidens: nem tetszik a román külügynek Budapest reagálása

•  Fotó: Ilusztráció

Fotó: Ilusztráció

A bukaresti külügyminisztérium nem tartja helyénvalónak a magyar külügy reagálásának nyelvezetét Oláh Zoltán, a gyulafehérvári teológiai intézet rektorának megverésével kapcsolatban. A bukaresti külügyminisztérium felkérte a budapesti román nagykövetséget, hogy kérjen magyarázatot a magyar külügytől reagálásának „nem helyénvaló, és a két ország közötti közvetlen politikai párbeszéd nyitottságával ellentétes” nyelvezete miatt.

Hírösszefoglaló

2011. június 21., 16:122011. június 21., 16:12

A román külügy közleménye szerint az említett ügyben a magyar fél nem lépett kapcsolatba a szokásos diplomáciai csatornákon a román féllel, mielőtt kiadta volna közleményét.

A bukaresti külügy azt is közli, hogy sürgős tájékoztatást kért a belügyminisztériumtól a gyulafehérvári incidens részleteiről.

Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát szombaton este verték meg baseball-ütővel román huligánok Gyulafehérváron, miután az intézményvezető megpróbálta lefényképezni a több épület ablakát betörő randalírozókat.

A magyar külügyminisztérium hétfői közleménye szerint megdöbbenéssel értesültek arról, hogy Gyulafehérváron magyarellenes atrocitások történtek.

Kedden Gyulafehérvárra utazott Füzes Oszkár, bukaresti nagykövet, valamint Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, hogy tájékozódjanak az incidensről.

A magyar pártok elítélik a történteket

A magyarországi parlamenti pártok egyhangúlag elítélik a Gyulafehérváron történteket. Közleménye szerint a Fidesz felháborodással fogadta a gyulafehérvári magyarokat ért újabb támadás hírét, és arra kéri a román hatóságokat, hogy mihamarabb vizsgálják ki az ügyet, az elkövetőket pedig vonják felelősségre tettükért. A Fidesz elutasít minden olyan cselekedet, ami az utóbbi években javuló magyar-román kapcsolatokat veszélyeztetheti - emelte ki a kormányzópárt, hozzátéve: Oláh Zoltánnak és kollégájának pedig mielőbbi gyógyulást kívánnak.

A KDNP együttérzését fejezi ki a hétvégi gyulafehérvári magyarellenes atrocitások sérültjeivel, és elvárja, hogy a román hatóságok alaposan kivizsgálják a katolikus intézményeknek helyet adó épületekben okozott barbár rongálás alapos kivizsgálást.
A KDNP-közlemény kiemeli: üdvözölik a román hatóságok gyors intézkedését, és egyben elvárják a katolikus egyház intézményeinek helyet adó épületekben okozott barbár rongálás alaposkivizsgálását.

A Jobbik felháborodását fejezte ki a gyulafehérvári magyarokat ért támadás miatt és határozott lépéseket vár a kormánytól – derül ki az ellenzéki párt közleményéből. Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének vezetője – felidézve a történteket – azt írta, hogy bár az elkövetők közül többeket már elfogtak, „az eset ismét rávilágít arra a szomorú tényre, hogy Romániában a mai napig is létezik a – számos esetben a román politikai erők által szított vagy bátorított – szélsőséges magyarellenesség”. Az ellenzéki párt határozott lépéseket vár a kormánytól, sürgetik egyúttal a Jobbik programjában felvállalt és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által egy éve megígért nemzeti jogvédő iroda mielőbbi felállítását, amely konkrét segítséget nyújthatna a hasonló, magyarellenes atrocitások áldozatainak - közölte a jobbikos politikus.

Az MSZP is elítéli a gyulafehérvári magyar teológiai intézet épületének megrongálását, az intézmény rektorának és társának bántalmazását, és arra figyelmeztet: a két ország közötti megbékélés folyamatát még veszélyek fenyegetik. Szabó Vilmos frakcióvezető-helyettes közleményében azt írta: végtelenül szomorú, ugyanakkor rendkívül felháborító esemény történt szombaton este Gyulafehérváron. Hozzátette, az eset súlyát és jelentőségét növeli az is, hogy az utóbbi időben Gyulafehérváron növekedett a magyarok elleni atrocitások, megfélemlítési kísérletek száma. A szocialista politikus közölte: a magyar-román kétoldalú együttműködés, megbékélés az előző két évtizedben példaszerűen alakult, fejlődött, joggal lehetett remélni, hogy a szélsőséges, nacionalista, gyűlöletet szító erők befolyása és tevékenysége minimalizálódik.

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés