2007. július 09., 00:002007. július 09., 00:00
A jelentés készítői rámutattak: a kisérettségi révén a jelenlegi közoktatási rendszer megszakítja a tízéves kötelező oktatási folyamatot. Szerintük a vizsgára a tanulmányok befejezése után lenne szükség, így nem a szelekció eszköze lenne. A tanulmány ugyanakkor kifogásolja, hogy a szakképzés nincs összhangban a munkaerőpiac követelményeivel. A jelentés készítői új oktatási rendszer bevezetését ajánlják, amelyben tíz osztály lenne kötelező. Az elképzelés szerint egy év előkészítés után az elemi képzés 4 évet, a középiskolai pedig 5 évet tartana. Mindkét ciklus végén egy-egy országos jellegű vizsgán mérnék fel a diákok tudását, anélkül azonban, hogy ez a továbbtanulás kritériuma lenne. Emellett javasolják, hogy az iskolák pénzügyi támogatása a tanulók létszámának függvényében történjen, szerintük ugyanis ez a minőségi oktatás garanciája lenne. A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy a felsőoktatás eredményei is rendkívül gyengék, néhány kutatási terület pedig gyakorlatilag megszűnt.
Az elnöki bizottság következtetései egybeesnek Traian Băsescu államfő napokban elhangzott kijelentéseivel, miszerint a romániai oktatás siralmas helyzetben van. Az államfő a nyugdíjtörvény elfogadása után beszélt erről, kifogásolva a parlament által elfogadott jogszabályt. Szerinte ugyanis a nyugdíjpont értékének emeléséről rendelkező törvény nem több kampányfogásnál, ráadásul a társadalombiztosítási rendszer egyensúlyát is veszélyezteti. Traian Băsescu korábban azt mondta: ahelyett, hogy a nyugdíjasokat igyekezne átverni, a kormánynak az oktatásra kellene több pénzt fordítania. Tegnap különben az államfő leszögezte: addig nem írja alá a jogszabályt, amíg a kormány nem mutat rá részletesen a finanszírozási forrásokra. Mint mondta, az a célja, hogy a kormány a következő évekre is gondoskodjék a nyugdíjemeléshez szükséges anyagi fedezetről, ellenkező esetben a jogszabályról kiderülhet, hogy olcsó kampányfogás.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).