Hirdetés

Gyanúsítottként hallgatták ki Băsescut egy zsarolási ügyben

Gyanúsítottként idézték be Traian Băsescut szerdán a román legfőbb ügyészségre a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivőjének feljelentése alapján, aki fenyegetéssel és zsarolással vádolja a volt államfőt.

MTI

2015. március 18., 13:522015. március 18., 13:52

Băsescu egy tavalyi televíziós nyilatkozatban azt mondta az őt folyamatosan támadó szenátorról, hogy jobban tenné, ha férje ügyeire figyelne, mert azt általa vezetett polgármesteri hivatalban gyanús dolgok történnek, és lehet, hogy egy este már nem találja otthon. Arra utalt, hogy Gabriela Firea férjét bármikor letartóztathatják.

A PSD szóvivője szerint azért tekinthető zsarolásnak Băsescu figyelmeztetése, mert ő szenátorként az államfő családjának ingatlanügyeit vizsgáló parlamenti különbizottság tagja és ezzel a kijelentéssel Băsescu meg akarta félemlíteni őt.

A volt államfő mintegy félórát tartózkodott a legfőbb ügyészség épületében. A feljelentő ügyvédje szerint Băsescu nem nyilatkozott az esetet vizsgáló ügyész előtt: egyelőre tanulmányozni akarja az ügy aktáit.

Băsescu sem érkezéskor, sem távozáskor nem nyilatkozott a sajtónak, de korábban, amikor megtudta, hogy gyanúsítottként kell megjelennie az ügyészségen, újabb éles támadás intézett mind Firea, mind pedig a legfőbb ügyész ellen. Fireáról azt állította, hogy gyanús üzleti kapcsolatai voltak egy, a hírhedt Szekuritáté volt kommunista titkosszolgálat pénzeit forgató céggel, Tiberiu Nițu legfőbb ügyészről pedig azt mondta, hogy sorkatonaként emberekre lőtt az 1989-es forradalom idején a televízió épületénél.

A legfőbb ügyészség már tavaly áprilisban közölte, hogy bűnvádi eljárást indított az államfő ellen, de annak gyakorlatba ültetését felfüggesztette, amíg Băsescu mentelmi jogot élvez. A fenyegetést 3 hónaptól egy évig terjedő börtönnel vagy pénzbírsággal bünteti az új román büntető törvénykönyv, míg a zsarolást egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel.

A legfőbb ügyészség januárban közölte, hogy az elnöki hivatalból tavaly decemberben távozott Traian Băsescu neve 68 bűnügyi aktában szerepelt az elmúlt tíz évben, és ebből hét esetben még vizsgálódik az illetékes vádhatóság.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
Hirdetés