
Fotó: Gov.ro
Jogerőre emelte a bukaresti legfelsőbb bíróság pénteken azt a tavaly márciusban hozott táblabírósági határozatot, amely eljárási szabálytalanságokra hivatkozva leállította a plágiummal meggyanúsított Nicolae Ciucă miniszterelnök doktori dolgozatának tudományos vizsgálatát.
2023. január 27., 20:452023. január 27., 20:45
2023. január 27., 21:382023. január 27., 21:38
A Mediafax hírügynökség által idézett végzésből kiderül: a legfőbb instancia azért utasította el az oktatási minisztérium fellebbezését, mert a tárca a törvényes határidő után, késve nyújtotta be. Az ügyet részletesebben ismertető G4Media.ro hírportál szerint a jogerőre emelt táblabírósági határozat azokat az oktatási tárcához érkezett beadványokat semmisítette meg, amelyek az illetékes romániai konzultatív szaktestülettől, az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácstól (CNATDCU) igényelték a kormányfőt ért plágiumgyanú kivizsgálását.
Az alapfokon neki igazat adó bukaresti táblabíróság viszont egyebek mellett azt is megállapította indoklásában, hogy a beadványok szerzői „feltételezhetően csak politikai fegyverként” akarják használni az állítólagos plágiumügyet, hiszen csak Ciucă kormányfői kinevezése után kértek vizsgálatot egy sokkal korábbi ügyben. „Tekintettel a panaszos (csak ) politikai pályafutására, egy ilyen hír döntő módon aláásná hitelét pártja és választói előtt, akik megvonhatnák tőle a bizalmat egy olyan időszakban, amikor stabilitásra van szükség az ország vezetésében” – idézte a G4Media a táblabírósági indoklást.

Feljelentést tett csütörtökön a Declic közösség a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészségen (DIICOT) a miniszterelnök plágiumügyében.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségét is betöltő román kormányfőt Emilia Șercan oknyomozó újságíró a PressOne.ro portálon tavaly januárban közölt írásában vádolta meg azzal, hogy 2003-ban leadott hadtudományi doktori disszertációjának több mint 30 százalékát plagizálta, de a kérdéses szövegrészekről a könyvtári szabályzatra hivatkozva nem mellékelt fotókat, hanem azok átiratát közölte cikkében – ismerteti az MTI. Ciucă akkor azt állította, hogy doktorátusa saját tudományos kutatásának eredménye, amely megfelelt a 2003-ban hatályos törvényes elvárásoknak, ugyanakkor felkérte a Nemzetvédelmi Egyetem (UNAP) etikai bizottságát doktori disszertációja megvizsgálására.
Șercan szerint a legfőbb ügyészség valójában már tavaly januárban ellehetetlenített bármilyen szakértői vizsgálatot, ugyanis egy büntetőjogi vizsgálatra hivatkozva lefoglalta a Nemzetvédelmi Egyetemen a kormányfő doktorátusával kapcsolatos összes eredeti dokumentumot. Az oknyomozó újságíró szerint a vádhatóság ezzel meghatározatlan időre megakadályozta a disszertáció szakmai vizsgálatát, mert a CNATDCU nem tud hiteles másolatokat készíttetni.
Hozzátette: a szerzői jog esetleges megsértése miatt Ciucát már amúgy sem lehetne büntetőjogi felelősségre vonni, az ügyészség ugyanis 14 évvel az elévülési határidő lejárta után indított vizsgálatot „ismeretlen tettes ellen”.
A 14 hónapja hivatalban lévő Ciucă-kabinetben már négy kormánytagot ért plágiumvád, köztük Sorin Cîmpeanu korábbi oktatási minisztert, aki a kormányfő ügyében benyújtandó, de a bíróság szerint megkésett fellebbezés idején vezette a tárcát. Legutóbb két hete Lucian Bode belügyminiszterről állapította meg a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) etikai bizottsága, hogy 2018-ban megvédett doktori dolgozatában plagizált, a tárcavezető azonban azt állítja, hogy betartotta az összes akadémiai szabályt, és bírósághoz fordult, mert részrehajlónak és törvénytelennek tartja a testület eljárását.

Úgynevezett in rem kivizsgálást indított a bukaresti legfőbb ügyészség egy panasz alapján, miszerint Nicolae Ciucă miniszterelnök plagizált doktori dolgozata megírásakor.
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
szóljon hozzá!