Victor Ponta miniszterelnök májusban eladott két lakást, egyhez viszont hozzájutott egy, az apósával, Ilie Sârbuval eszközölt csere révén – derül ki a kormányfő legfrissebb, június 15-i keltezésű vagyonbevallásából.
2015. június 21., 15:402015. június 21., 15:40
Ponta egyúttal eladományozott egy hétvégi házat, megvált egy Citroen márkájú gépkocsitól, és jelezte: fele részben tulajdonos lett egy cornui hétvégi házban, amely 2014-ig csupán a felesége tulajdonában állt.
Sajtóértesülések szerint Ponta a két lakást a korrupcióval gyanúsított volt közlekedési minisztertől, Dan Şovától kapott csúszópénzből vette – erre enged következtetni az, hogy közvetlenül azt megelőzően vált meg tőlük, hogy ellene is bűnvádi eljárás indult az ügyben.
A két eladott lakásért 75 ezer eurót kapott, a csereként megszerzett lakás 175 négyzetméteres, az elidegenített lakás pedig 143 ezer eurót ért. A lízingszerződés felmondásával eladott gépkocsi árából még ötezer eurót kell kifizetni.
Ilie Sârbu – a Ponta által vezetett Szociáldmeokrata Párt (PSD) veterán politikusa – vagyonbevallásában azt írta, a lányától és vejétől a csereszerződés révén megkapott ingatlan alapterülete 119 négyzetméter.
Ponta eközben több, felesége, Daciana Sârbu PSD-s európai parlamenti képviselő tulajdonában levő vagyonelemet is feltüntetett vagyonnyilatkozatában. Ezek között megtalálható két, Prahova, illetve Dâmboviţa megyei telek, melyek összterülete tízezer négyzetméter, egy, a Prahova megyei Cornuban található, 196 négyzetméteres hétvégi ház, 62 ezer lej és mintegy 150 ezer euró értékű bankbetét, valamint egy 34 500 euró értékű lízingszerződés.
Saját bankszámlái kapcsán ugyanakkor a kormányfő 50 ezer euróval kisebb összeget tüntetett fel, mint korábbi bevallásában.
A dokumentumban az is szerepel, hogy egy ingatlanvásárlási előszerződésben foglaltak szerint 200 ezer eurós bevételre számít. Emellett felesége 148 ezer eurós kölcsönt folyósított egy cégnek, és 5 ezer eurót adományozott.
Ponta 2014-ben összesen 74 208 lejnyi javadalmazást kapott, felesége pedig EP-képviselőként 74 408 eurót.
A kormányfő 2014-es vagyonbevallásában az szerepelt, hogy feleségével együtt egy 2012-ben vásárolt, 95 négyzetméteres lakást birtokolt. Emellett ügyvédi irodájának felszámolását követően 2013-ban két, 65 négyzetméteres bukaresti ingatlan került a nevére. Emellett egy 1371 négyzetméteres telek és egy 63 négyzetméteres Gorj megyei ház állt a tulajdonában.
Akkor egy 4900, illetve egy 12 ezer lejes, valamint egy 53 ezer eurós bankbetétet tüntetett fel vagyonbevallásában.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!