
Sorin Grindeanu szerint a közös elnökjelöltet nem a kormányozni készülő pártok elnökei közül kell kiválasztani
Fotó: Sorin Grindeanu/Facebook
A közös kormányzásra készülő pártoknak közös jelöltet kell állítaniuk a jövőre esedékes államfőválasztáson – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
2024. december 13., 13:392024. december 13., 13:39
2024. december 13., 14:462024. december 13., 14:46
A Szociáldemokrata Párt (PSD) első alelnöke azt mondja, az elmúlt hónapok „választási tapasztalata” alapján meggyőződése, hogy a körvonalazódó kormánykoalíciót alkotó alakulatoknak közös államfőjelöltje kell hogy legyen.
– idézte Grindeanu kijelentését az Agerpres hírügynökség.

Elkötelezettségüket fejezték ki az Európa-párti parlamenti pártok képviselői egy közös kormányprogram kidolgozása mellett, ugyanakkor kilátásba helyezték egy lehetséges közös államfőjelölt támogatását is.
A politikus hozzátette, az időközben érvénytelenített novemberi elnökválasztás eredménye is igazolja, hogy nem volt jó ötlet a jelenlegi koalíciót alkotó két párt részéről saját jelölteket indítani.

Hatósági felügyelet alá helyezték Marosvásárhely polgármesterét. Továbbá: Teodosie érsek megint kavarja az állóvizet – a román ortodox egyház elhatárolódott kijelentéseitől.
A miniszter nem nevezett meg lehetséges jelölteket, szerinte közvélemény-kutatásokat kellene végezni arról, hogy ki tudna széles rétegeket megszólítani és megszerezni a szavazatok többségét.
„Én így látom a helyzetet, de ezt vegyék személyes véleménynek” – szögezte le.

Kevesen értik meg, hogy mindaz, ami az elmúlt hétvégéig érvényes volt a román politikában, ma már nem érvényes – jelentette ki hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő első alelnöke, Ciprian Ciucu.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
szóljon hozzá!