Hirdetés

A PNL-politikus szerint még nem lehet tudni, ki lesz az új közös államfőjelölt

PNL

A kiútkereső liberálisok szerint teljesen megváltozott a román politika

Fotó: Facebook/Ilie Bolojan

Kevesen értik meg, hogy mindaz, ami az elmúlt hétvégéig érvényes volt a román politikában, ma már nem érvényes – jelentette ki hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő első alelnöke, Ciprian Ciucu.

Krónika

2024. december 09., 21:312024. december 09., 21:31

2024. december 09., 21:372024. december 09., 21:37

Ciprian Ciucu egy Facebook-bejegyzésben azt írta, sokan kérdőre vonják őket, hogy miért fogják vissza magukat nyilatkozatok terén, miért nem jelentették még be, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek, illetve hogy ki lesz a párt államfőjelöltje. ,,Azért nem tesszük ezt, mert másképp kell politizálnunk, mint eddig tettük.

Idézet
Ebben a szakaszban csak reformjavaslatokról tárgyalunk, illetve olyan komoly politikai megoldásokról, amelyekkel sikerülhet azt a jelöltet juttatni a Cotroceni-palotába, aki a civilizált világban tartja Romániát.

Ne kérdezzék, ki ez a személy, mert még nem tudjuk” – fogalmazott.

A liberális politikus szerint az elmúlt időszakban radikálisan megváltoztak a dolgok, és ,,nem lehet könnyen megállítani azt, ami elindult”, Oroszország ,,ellenséges, manipulatív akciói” folytatódni fognak, tájékoztat az Agferpres hírügynökség.

,,Kevesen értik meg, hogy mindaz, ami az elmúlt hétvégéig érvényes volt a román politikában, már nem érvényes. Ma már egy másik világban élünk. Ha mindent a régi logika szerint folytatunk, veszíteni fogunk. És ez nem rólunk, politikusokról szól, hanem mindannyiunkról” – szögezte le a PNL első alelnöke.

Hirdetés

korábban írtuk

Az USR azt kéri, hogy az Európa-barát pártok sorakozzanak fel Elena Lasconi mögé
Az USR azt kéri, hogy az Európa-barát pártok sorakozzanak fel Elena Lasconi mögé

Claudiu Năsui, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője hétfőn kijelentette, hogy továbbra is Elena Lasconi a párt jelöltje az elnökválasztáson.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

„Nem bármi áron”: az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.

„Nem bármi áron”: az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
2026. október 16., péntek

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását

A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását
2026. október 16., péntek

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton

Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában

Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában
2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
Hirdetés
Hirdetés