
Fotó: Google-térkép
Sorin Grindeanu szállítási miniszter derűlátóan nyilatkozott az Olt völgyén átvezető 8 kilométeres országútszakasz határidőre történő újranyitásáról, miután kedden a Szeben megyei Bojcánál (Boiţa) találkozott a Nagyszeben-Piteşti sztráda 2. szakaszát építő vállalat képviselőivel.
2024. július 23., 17:252024. július 23., 17:25
A tárcavezető rámutatott, hogy az Olt völgyében megfelelő ütemben haladnak a munkálatok, és a kényszerű napközbeni útlezárás tervezett időtartamának felénél a munka már 52 százaléka elkészült. Így szerinte az augusztus 9-i határidőre várhatóan teljesen végeznek a munkálattal, és újra megnyithatják a forgalom előtt a 7-es országút jelenleg reggel 6 és este 8 óra között lezárt nyolc kilométeres szakaszát.
„Úgy gondolom, hogy ebben az ütemben a munkálatok elkészülnek a megszabott határidőre. Szerencsénk volt az elmúlt két hétben az időjárással is. Egy-két nap volt csak eső, így folyamatosan lehetett dolgozni. (...) Optimista vagyok, hogy idejében készülnek el a munkálatokkal” – szögezte le a miniszter az építőtelepen tett látogatása után tartott sajtótájékoztatón.
a forgalom újraindítása után is folyamatosan megfigyelik majd az útszakaszt, főként az esős időszak beállta után, hogy az biztonságos legyen az autósok számára – írja az Agerpres.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A jelek szerint senkit nem vonnak majd felelősségre a 2018. augusztus 10-i bukaresti csendőrattak elrendelői közül, mivel a szombati nap a bűncselekmények elévülési határideje.
Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.
szóljon hozzá!