Hirdetés

Grindeanu: a PSD nem marad a koalícióban, ha a partnerek megpróbálják rákényszeríteni a döntéseiket

Grindeanu

Fenyeget. Sorin Grindeanu a koalíció felrúgását is kilátásba helyezte, ha a partnerek figyelmen kívül hagyják a PSD álláspontját

Fotó: Mihai Poziumsci/Agerpres

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem marad a kormánykoalícióban, ha a többi partner párbeszéd nélkül, egyoldalúan próbál döntéseket rákényszeríteni – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.

Krónika

2025. október 28., 10:042025. október 28., 10:04

Grindeanu hétfőn este az Antena 1 csatornának nyilatkozva bírálta, hogy a kormányban egyesek a megszorító intézkedésekre helyezik hangsúlyt, és a gazdaság fellendítését célzó megoldások elfogadását szorgalmazta.

Elmondta, hogy a PSD három javaslattal állt elő a gazdaság fellendítésére, amelyek célja, hogy megakadályozzák a jelenlegi költségvetési válság súlyos gazdasági válsággá fajulását.

Hirdetés
Idézet
Ha csak megszorító intézkedéseket hoznak, akkor ilyen eredményekhez jutnak. Csökken a fogyasztás, leállnak a beruházások, és a gazdaság hanyatlásba kerülhet”

– mondta.

korábban írtuk

A PSD elnöke visszaszólt Bolojannak, szerinte nincs szükség bizalmatlansági indítványra, elég, ha kilépnek a kormányból
A PSD elnöke visszaszólt Bolojannak, szerinte nincs szükség bizalmatlansági indítványra, elég, ha kilépnek a kormányból

A koalícióban senki sem várja el a Szociáldemokrata Párttól (PSD), hogy „talpnyalók és az egyhangúság szektája” legyen – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke Ilie Bolojan miniszterelnök kijelentéseire reagálva.

Hozzátette, hogy elvárja a kormányzó partnerektől, a Nemzeti Liberális Párttól (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetségtől (USR) és az RMDSZ-től, hogy aktívan járuljanak hozzá saját javaslataikkal a fellendüléshez, hangsúlyozva, hogy „az emberek megijednek, ha csak a megszorításokról hallanak”.

Grindeanu

elismerte, hogy feszültségek voltak az utolsó koalíciós ülésen.

„Javaslatokat tettem. Az egyiket elutasították. A másodikat elutasították. A harmadikat elutasították. Láttam, hogy ez nem alkalmas nap a döntések meghozatalára, és azt mondtam, hogy később folytassuk a megbeszélést” – fejtette ki annak kapcsán, hogy elutasításra talált azon javaslata, hogy a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait rendező törvény kidolgozására az előző változat alkotmánybírósági elutasítása után állítsanak fel egy munkacsoportot, amelybe a bírák és az ügyészek képviselőit is meghívnák.

Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi koalíció még működik-e, a PSD ügyvivő elnöke azt válaszolta, hogy „nagyrészt igen”, de figyelmeztetett, hogy a párt nem fogja elfogadni a kiegyensúlyozatlan együttműködést.

„Ha a PSD-vel akarsz kormányozni, akkor figyelembe kell venned a javaslatainkat” – fogalmazott Grindeanu.

korábban írtuk

A PSD szabotálja a PNL és Bolojan intézkedéseit, felbomolhat a koalíció – mondja egy liberális képviselő
A PSD szabotálja a PNL és Bolojan intézkedéseit, felbomolhat a koalíció – mondja egy liberális képviselő

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szabotálja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és Ilie Bolojan miniszterelnök intézkedéseit – jelentette ki hétfőn Robert Sighiartău liberális képviselő az RFI-nek.

Azt is kijelentette, hogy

a koalíciós pártok közötti kapcsolat nem „testvériség”, hanem felelősségen alapuló együttműködés.

Hangsúlyozta, hogy a PSD-nek a közpolitikákra kell összpontosítania, nem pedig a politikai büszkeségre.

Elmondta, hogy a jelenlegi kormánykoalíciót nem lehet „testvéri kapcsolatnak” nevezni, tekintettel a pártok közötti korábbi választási konfrontációkra.

„Nem lehetünk testvérek, amíg a PSD és a PNL, illetve a PSD és az USR közötti választási csaták olyanok, amilyeneket ismerünk. Senki sem várja el tőlünk, hogy testvérek legyünk, vagy hogy tapsoljunk egymásnak, mint Észak-Koreában” – mondta Grindeanu.

Hozzátette, hogy az emberek azt várják a PSD-től, hogy „jól megalapozott közpolitikákat valósítson meg a polgárok érdekében”, nem pedig politikai vitákat.

„Túl kell lépnünk a vádaskodáson, és többet kell beszélnünk az emberekről és a közpolitikákról.

Idézet
A cirkuszok és az egók pillanatnyi elégedettséget nyújthatnak, de nem hoznak eredményeket az embereknek. A lélekkel, a szívvel kell kormányozni, az emberek felé és az emberekért”

– mondta a szociáldemokrata vezető.

A nyilatkozat az Antena 1 számára készített Ipsos-felmérés eredményeire reagált, amely szerint a válaszadók 55 százaléka a korábbi kormányokat tartja felelősnek a jelenlegi gazdasági helyzetért, 28 százaléka jelenlegi kormányt, 6 százalék az európai intézményeket, 3 százalék pedig a helyi önkormányzatokat hibáztatja.

korábban írtuk

Grindeanu: a PSD egyelőre nincs kilépőfélben a koalícióból
Grindeanu: a PSD egyelőre nincs kilépőfélben a koalícióból

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke péntek este kijelentette, hogy a PSD „egyelőre” a koalícióban van, és „nincs kilépőfélben” – számolt be az Agerpres.

Grindeanu augyanakkor

elismerte, hogy a párt több területen is hibákat követett el a kormány hivatalba lépése óta, és kijelentette, hogy Romániának a gazdasági fellendülését célzó intézkedésekre van szüksége, nem csak megszorításokra.

Elmondta, hogy pártja hibákat követett el bizonyos gazdaságpolitikai intézkedések kezelésében, és elismerte, hogy az eddig hozott intézkedések nem csökkentették a költségvetési hiányt, és a választók egy részét elégedetlenné tették.

„Talán hibát követtünk el azzal, hogy nem küzdöttünk keményebben az első intézkedéscsomagért, amelyben voltak olyan intézkedések, amelyek egyáltalán nem oldottak meg semmit. Azok, amelyek a politikai foglyokra, az anyákra, a háborús veteránokra, a szerzetesekre vonatkoztak... ezek a dolgok nem oldják meg a hiányt. Valószínűleg az emberek azt várták, hogy a PSD keményebben küzdjön ezekért a kérdésekért” – mondta Grindeanu, arra utalva, hogy a kiadáscsökkentő megszorítások részeként eltörölték tb-mentességet az említett kategóriák esetében.

Hozzátette, hogy

a párt „ilyen formában” nem támogatja a harmadik gazdasági intézkedéscsomagot, és hogy a PSD koalíciós partnereinek fiskális lazítás és gazdasági fellendülési intézkedések bevezetését javasolta.

„Remélem, hogy egyetértenek velük, így ha lesz harmadik csomag, az olyan lesz, amely pozitív intézkedéseket is tartalmaz” – mondta a szociáldemokrata vezető.

A nyugdíjasok elégedetlenségéről kérdezve Grindeanu elismerte, hogy az emberek joggal érzik úgy, hogy sérelem érte őket.

„És igazuk van. Mert tudják, mi a lényeg? Azt mondják, hogy az emberek és az eredmények között kell választanunk. Nem hiszem, hogy ez lenne a kérdés. Úgy gondolom, hogy Romániának mindkettőre szüksége van, az emberekre és az eredményekre is” – mondta a PSD elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
Hirdetés
Hirdetés