
Grindeanu: a PSD a párbeszéd híve
Fotó: Mihai Poziumsci/Agerpres
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.
2025. szeptember 08., 15:582025. szeptember 08., 15:58
A PSD elnöki tisztségét megpályázó politikustól azt kérdezték az újságírók a parlamentben, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítványainak vitáján mondott vasárnapi beszédét a koalíciós partnerek elleni támadásnak szánta-e.
Grindeanu elmondta, hogy az elmúlt három hónapban a szociáldemokraták folyamatosan a kompromisszumok megtalálására törekedtek a koalícióban. Közlése szerint egyetért azokkal, akik szerint a kormánypártoknak párbeszédre, és nem egyhangúságra kell törekedniük.
– idézte szavait az Agerpres hírügynökség.
A PSD ügyvivő elnöke közölte azt is, hogy a mondanivalója nem személyeknek szól, csupán azt szeretné rögzíteni, hogy a PSD-re nem lehet bizonyos megoldásokat ráerőltetni.
„Ha nem sikerül egy olyan párbeszédet kialakítani, amelyben a PSD javaslatait is meghallgatják, akkor ez nem párbeszéd, és nekünk ebből ki kell vonnunk magunkat” – jegyezte meg.

Nicușor Dan államelnök hétfőn kijelentette, hogy nincs oka aggodalomra a kormánykoalíció miatt, mivel az működik.

Ilie Bolojan miniszterelnök és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem fog hazudni, a közigazgatási reform nem szemfényvesztés – jelentették ki hétfőn a PNL képviselői.

Nem jutottak dűlőre a bukaresti koalíciós pártok a deficitcsökkentő intézkedések második csomagjába foglalt közigazgatási átszervezéssel kapcsolatban.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
szóljon hozzá!