
Az államfő többek között azt rótta fel a kormánynak, hogy az igazságügyi törvény módosításai előtt következetesen elmulasztotta a nyilvános konzultációt
Fotó: Presidency.ro
Újabb, a novemberi elnökválasztás előtti kortesbeszédnek is beillő sajtónyilatkozatban bírálta szerdán Klaus Johannis államfő a kormányt annak nyomán, hogy az Európa Tanács égisze alatt működő Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO) előző napi jelentésében bírálta a kormányt az igazságügyi rendszer átalakításának kísérlete miatt, és megállapította: az intézkedések veszélyeztetik a rendszer függetlenségét és a korrupcióellenes küzdelmet.
2019. július 10., 16:052019. július 10., 16:05
2019. július 10., 16:102019. július 10., 16:10
Johannis szerint a GRECO-jelentés újabb piros lapot jelent a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta kormánykoalíció számára, amely összhangban van az Európai Bizottság által működtetett Együttműködési és Megfigyelési Mechanizmus és a Velencei Bizottság által megfogalmazott ajánlásokkal.
„A PSD–ALDE azonban nem veszi figyelembe ezeket a figyelmeztetéseket, amelyek azt jelzik, hogy hibás az az irány, amely felé ők terelnék Romániát” – mondta az elnök. Johannis szerint a jelentések következtetései ismét csak rávilágítanak, mennyi kárt okozott a koalíció az igazságügyi törvények módosításával. Felrótta, hogy a módosítások előtt a kormány következetesen elmulasztotta a nyilvános konzultációt, és nem átlátható módon fogadta el a változtatásokat. Kijelentette:
„Felszólítom a kormányt, hogy dolgozzon ki egy jogszabályt az igazságügyi rendszer helyreállítására, a jogállamisággal, a népakarattal és a GRECO ajánlásaival összhangban, ehhez pedig csatlakozzon az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is, felvállalva az igazságszolgáltatás függetlensége szavatolójának szerepét” – mondta az államfő. Az államfő kitért a GRECO-jelentés azon megállapítására is, miszerint a bírák és ügyészek által elkövetett törvénytelenségeket vizsgáló ügyészség megléte „anomália”, ezért az intézményt fel kell számolni.
„A kormány sürgősen álljon elő egy olyan törvénytervezettel, amely kijavítja ezt az anomáliát. A döntés persze a parlamenté, de a kormánynak kell kezdeményeznie. A románok nevében felszólítom a kormányt, hogy módosítsa a törvényeket, amelyeket korábban éppen ő változtatott meg” – szögezte le Johannis. Az államfő arról is beszélt, hogy az alkotmánymódosító népszavazást az elnökválasztással egy időben kellene megtartani, ám a PSD jelezte: erre egy korábbi időpontot tart alkalmasnak. A törvénymódosítások kapcsán megjegyezték: azokra csakis akkor kerülhet sor, ha konszenzus alakul ki róluk a bírák és ügyészek körében.
A PNL jelöltje lesz Johannis
Klaus Johannis saját volt pártja, az európai néppárti tagsággal rendelkező, ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjeként indul a novemberi romániai elnökválasztáson – erősítette meg szerdán az államfő. A második mandátumra pályázó elnököt azt követően kérdezték jelöltségéről, hogy előző nap a PNL vezetőségével egyeztetett. Johannis nem kívánta kommentálni, hogy a Dacian Cioloș volt miniszterelnök vezette ellenzéki USR–PLUS szövetség saját jelöltet indít, csak annyit mondott: minden ellenfelet versenytársnak tekint, kampányolni pedig saját magáért fog.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!