
A gazdasági hatékonyság szempontjából jelenlegi formájában nem elfogadható a verespataki bányakitermelésre vonatkozó projekt, ugyanis nem kedvez a kormánynak – vélekedett Maria Grapini kis- és közepes vállalkozásokért felelős tárca nélküli miniszter.
2013. október 07., 19:202013. október 07., 19:20
Grapini hétfőn úgy nyilatkozott: környezetvédelmi szempontból már bonyolultabb az ügy, ezért elengedhetetlen a szakemberek véleményének meghallgatása.
A szenátus állandó bizottsága ugyanakkor hétfőn visszautasította a Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) azon kérését, hogy a szenátus székházában tájékoztató jellegű kiállítást szervezzen. A kitermelésben érdekelt vállalat november 29-éig bérelt volna erre a célra egy helyiséget, akkor ér véget ugyanis a beruházásról szóló törvénytervezet parlamenti vitája.
A verespataki bányanyitás ellen egyébként hétvégén is több városban tüntettek: Bukarestben közel hétezren vonultak utcára, Kolozsváron pedig több ezer személy vett részt a vasárnapi megmozduláson. Victor Ponta miniszterelnök eközben szombaton arról beszélt, hogy nem ért egyet azzal az elvvel, miszerint Romániát „botanikus kertté” kell alakítani, és a természethez nem szabad hozzányúlni. „Ki kell aknáznunk a rendelkezésünkre álló nyersanyagokat, ugyanakkor beruházásokra és munkahelyekre van szükség. De a befektetőnek biztosítania kell arról, hogy a természetet nem teszi tönkre” – fogalmazott a kormányfő.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
szóljon hozzá!