Hirdetés

Gőzerővel zajlik a küzdelem a kábítószer-kereskedelem ellen a belügyminiszter szerint

Kisebb-nagyobb fogásokról rendszeresen beszámolnak mostanában a romániai hatóságok •  Fotó: Román Rendőrség

Kisebb-nagyobb fogásokról rendszeresen beszámolnak mostanában a romániai hatóságok

Fotó: Román Rendőrség

Cătălin Predoiu belügyminiszter szerint a kábítószer-kereskedelem Európa-szerte növekvő jelenség, és Romániában nagy erőfeszítéseket tesznek a felszámolására, az általa vezetett tárcának ez az egyik prioritása.

Hírösszefoglaló

2023. október 04., 08:372023. október 04., 08:37

A belügyi tárca vezetője kedden a parlamentben nyilatkozott az újságíróknak, miután a kormány órája képviselőházi vitán ismertette az általa vezetett tárca tevékenységét a drogellenes küzdelem terén.

Az újságírók azon felvetésére, hogy még az állami intézmények vonzáskörében is lehet drogkereskedőket találni, a belügyminiszter leszögezte, „ez azért lehetséges, mert a jelenség széles körben elterjedt, és talán, mert évekig nem volt jól kidolgozott eljárás a leküzdésére”.

Hirdetés
Idézet
Jelenleg azonban több száz ilyen művelet van folyamatban. Ezzel azonban nem mondom azt, hogy az ügy meg van oldva, sőt”

– magyarázta a miniszter. Elmondása szerint Románia sajnos a világ három fő kábítószer-áramlási útvonalán fekszik: az Ázsiából érkező heroin, az Európából Ázsiába szállított amfetaminok útvonalán, és a kokain tranzitvonalán. A kábítószer-kereskedelem egész Európában növekvő jelenség, és ezt szerinte mi sem bizonyítja jobban, mint az a felmérés, amely szerint

az európai állampolgárok 30 százaléka vallotta azt, hogy fogyasztott, vagy jelenleg is fogyaszt kábítószert.

A romániai hatóságok naponta több száz akciót hajtanak végre, különböző drogmennyiségeket foglalnak le, de nem lehet mindent egyik napról a másikra megoldani, folytatni kell a küzdelmet, fokozni az erőfeszítéseket, és a belügyminisztérium pont ezt teszi, ez az egyik prioritása – szögezte le Predoiu.

„Elmondom minden nap a minisztériumban: ne feledkezzünk meg a kábítószerekről, folytassuk a kábítószerek és a szervezett bűnözés elleni harcot, mert a szervezett bűnözés az, ami ezt a jelenséget a leginkább fenntartja. Tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal” – idézte a tárcavezető nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.

A miniszter szerint a kábítószer-kereskedelem problémája a tengerparton történt tragédia után vált nagyon láthatóvá, de

a belügy már korábban is komolyan foglalkozott a problémával, intézkedéseket hozott a felszámolására.

„Az sem igaz, hogy csak a fogyasztásra/fogyasztókra koncentrálunk. A szervezett bűnözői csoportok felszámolására törekszünk. Idén 99 ilyen bűnszervezetet számoltak fel, ezek közül 44-et az én mandátumom kezdete óta”- nyomatékosította a belügyminiszter, hozzátéve, hogy ezek az akciók folytatódnak.

korábban írtuk

Csaknem 90 személyt vett őrizetbe, több kilónyi kábítószert foglalt le razziája során a DIICOT
Csaknem 90 személyt vett őrizetbe, több kilónyi kábítószert foglalt le razziája során a DIICOT

Mintegy 90 személy őrizetbe vételét rendelte el a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a kedden tartott több száz házkutatás nyomán.

korábban írtuk

Jutalmazná a jelentős drog- vagy fegyverfogásokhoz, korrupció leleplezéséhez hozzájáruló rendőröket a belügy
Jutalmazná a jelentős drog- vagy fegyverfogásokhoz, korrupció leleplezéséhez hozzájáruló rendőröket a belügy

A belügyminisztérium szerint meg kell teremteni annak a törvényi lehetőségét, hogy a jelentős kábítószer- vagy fegyverfogásokhoz hozzájáruló rendőrök jutalomban részesüljenek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

2026. szeptember 03., csütörtök

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak

Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak
2026. szeptember 03., csütörtök

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt

Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt

Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt
2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
Hirdetés
Hirdetés