2007. szeptember 27., 00:002007. szeptember 27., 00:00
Borcea nem jelent meg, helyette ügyvédje találkozott az ügyészekkel. Távozásakor a védő kijelentette: nem közölték vele, hogy ügyfelét miért idézték be, és milyen minőségben. Az ügyvéd találkozót kért a DNA főügyészétől, hogy tisztázzák a helyzetet.
Központi sajtóértesülések szerint az ügyosztály még a tavaly indított el nagymérvű vizsgálatot a labdarúgókluboknál, miután több egyesület vezetője is bundamérkőzésekről nyilatkozott a sajtónak. Sajtóértesülések szerint az ügyészségi vizsgálat jelenleg 18 csapatra terjed ki. Egy másik vizsgálat a klubok által elkövetett adócsalásokra vonatkozik. Az ügyosztály szintén a tavaly indított nyomozást az országos adóhatóság jelentése nyomán, amely szerint a klubok egyes játékosok külföldi csapatokhoz való átigazolása során jelentős kárt okoztak az államkasszának, mivel fiktív összegeket tüntettek fel a dokumentumokban.
A DNA több jelenlegi és volt kormánytag ellen is kezdeményezett vizsgálatot. A Cotidianul napilap értesülései szerint Paul Păcurariu munkaügyi tárcavezető közbenjárt azért, hogy a fia vállalatai nyerjenek meg különböző közbeszerzési eljárásokat. Emellett a napilap állítása szerint Păcurariu a Nemzeti Liberális Párt egyik területi elnökének kérésére elősegítette egyes személyek tisztségekbe való kinevezését.
Szintén tegnap a Nagy-Románia Párt szenátusbeli frakciója törvénytervezetet nyújtott be, amely kizárná a DNA-t és az államelnöki hivatalt a miniszterek elleni vizsgálódásból. A tervezet szerint kizárólag a parlament hatásköre lenne, hogy bűnvádi eljárás kezdeményezését kérje a tárcavezetők ellen.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).