Hirdetés

George Becali fizeti a ferentari-i számlát

Az Electrica ismét szolgáltatja az áramot a szegénynegyedben Megnyugodtak a kedélyek Bukarest Ferentari negyedében, miután az Electrica Rt. tegnap délelőtt visszakapcsolta az elektromosenergia-hálózatra az áram nélkül maradt öt tömbházat. Noha a főváros 5. kerületi polgármesteri hivatalának képviselői kedden este megígérték, hogy a helyi költségvetésből, illetve más támogatásokból fedezik a visszakapcsolás költségeit, és kifizetik a tömbházak lakóinak villanyszámláit, a tiltakozó tömeg George Becali üzletember megjelenése után oszlott fel. Az Új Nemzedék Pártjának (PNG) elnöke ugyanis felajánlotta, hogy saját zsebéből fizeti ki a közel 400 ezer eurós tartozást, és hazatérésre szólította fel a tömeget.

2006. november 16., 00:002006. november 16., 00:00

 A többségében romák lakta Ferentari negyedben kedden este utcai zavargás tört ki, mivel az Electrica  megszakította az áramszolgáltatást. A tiltakozók összecsaptak a karhatalmi erőkkel, a csendőrség vízágyúkat vetett be ellenük. Mioara Mantale fővárosi prefektus elsősorban Marian Vangheliét, Bukarest 5. kerületének polgármesterét és az Electrica vállalatot hibáztatta a kialakult feszültség miatt. Mantale szerint Vanghelie tudatában volt annak, hogy a mostoha körülmények között élő lakosok nem téríthetik meg tartozásaikat, mégsem keresett megoldást erre a problémára. A prefektus úgy vélte, az Electrica sem tett megfelelő intézkedéseket azért, hogy berendezéseit megóvja az áramlopás lehetőségétől, és a vállalat sokáig tolerálta, hogy a lakosok illegálisan csatlakoztak az elektromos hálózathoz. Mantale szerint azonban a helyi lakosság is felelősséggel tartozik a hatóságoknak. A tiltakozók képviselői egyébként megígérték, hogy ezentúl hajlandóak kifizetni a villanyszámlákat, és az Electricával szerződést kötnének azok is, akik eddig lopták az áramot. Az áramszolgáltató vállalat azonban nem köthet szerződést a lakókkal, mivel ők törvénytelenül laknak a lakásokban, sokan közülük még személyazonossági igazolvánnyal sem rendelkeznek – állítja Cornelia Ion, az Electrica Muntenia Sud Rt. szóvivője. Az ügyben Traian Băsescu államfő is állást foglalt. Băsescu napirenden van a ferentari-i helyzettel, hiszen Bukarest egykori főpolgármestereként maga is szembesült hasonló esettel. Mint elmondta, polgármesteri mandátuma idején szociális alapból fedezték a teljes elmaradást, azzal a feltétellel, hogy a lakosok minden tömbházba villanyórákat szerelnek, a lakók azonban nem teljesítették a feltételeket. Az államfő kifejtette, minden állampolgárnak kötelessége kiegyenlíteni számláit a kapott szolgáltatásokért. Mint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, az áramszolgáltatás megszakításának következményeként négy gyermek vesztette életét a Ferentari negyedben tűzvész miatt, a tüzet egy égő gyertya okozta. A főváros 5. kerületének helyi tanácsa egyébként tegnap arról döntött, hogy egy millió lejjel támogatják a Ferentari negyedi lakosok visszacsatlakoztatását az elektromosenergia-hálózatra.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés