Hirdetés

Geoană bírál, Iliescu békít

Folytatódik a nyilatkozatháború a Szociáldemokrata Párt vezető politikusai között Mircea Geoană pártelnök csütörtökön Bukarestben bejelentette, Adrian Năstase csakis kongresszusi döntés nyomán kerülhet vissza a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetésébe.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. július 20., 00:002007. július 20., 00:00

„Ahhoz, hogy valaki bekerüljön a vezetői testületbe, valakinek erre vonatkozó javaslatot kell tennie, a megválasztásához pedig kongresszus összehívása szükséges. Kívülről senki sem tölthet be vezetői tisztséget. Năstase úr nem jelöltette magát, senki sem javasolta, hogy kerüljön be a testületbe, márpedig csakis demokratikus úton válhat vezetőségi taggá” – ecsetelte. Geoană szerint Năstase költséges imázskampányba kezdett, amelyet ő ugyan tiszteletben tart, de figyelmeztetett: minden egyes lej, amelyet a pártkasszából elkölt, egyre jobban távolítja őt céljától.
A PSD elnöke közölte: internetes naplójában teszi majd közzé, miért nem jött össze az a találkozó közötte és az exkormányfő között, amelyen egy országos oktatási egyezményt kellett volna megvitatniuk. Năstasénak és Geoanának a párt bukaresti székházában kellett volna találkozniuk, de a megbeszélés elmaradt. Előbbi blogjában írta meg, mi is történt. Mint kifejtette, július 14-én, Franciaország nemzeti ünnepén a francia nagykövetség fogadásán vetették fel az ötletet, és megbeszélték, hogy kedden délelőtt 11 órakor találkoznak. Kedden azonban Geoană kabinetirodájából jelezték: a pártelnöknek egyéb dolga akadt, így a találkozót augusztusra halasztotta. Utólag kiderült, hogy Geoană az előre megbeszélt időpontban Petre Romannal találkozott, aki meg is kérdezte, hol van Năstase, mire Geoană állítólag azt válaszolta, azért nem tudott elmenni, mert rendkívül elfoglalt.
Năstase egyébként a Gardianul című napilap csütörtöki számában megjelent interjúban ismét bírálta a PSD vezetését. A volt pártelnök szerint a párt stratégiai hibát követett el, amikor felfüggesztési eljárást kezdeményezett Traian Băsescu államfő ellen. A politikus a pártot olyan atlétához hasonlította, aki már a rajtvonalhoz fáradtan áll oda. Năstase szerint Geoană két hibája vezetett a párt drasztikus népszerűségvesztéséhez: egyrészt az államfő elleni felfüggesztési eljárás, másrészt pedig az, hogy szoros kapcsolatot tart fenn a liberálisokkal. Mivel mindkét akció ellentmondásos, a párt az ellenzék és a kormányoldal között ingázik.
Mircea Geoană a másik belső konfliktus, Vasile Dâncu alelnök lemondása kapcsán is bíráló hangnemben szólalt meg. Mint kifejtette, azt várta Dâncutól, hogy a párt bírálata helyett inkább a politikai ellenfelekkel foglalkozzék. Közölte, nem azt tiltotta meg Dâncunak és a többi kollégájának, hogy szabadon kifejtsék véleményüket, hanem azt, hogy a sajtóban vitázzanak egymással. Dâncu a Hotnews hírportálnak nyilatkozva úgy reagált: Geoană autoritási válságban van, és valaki meggyőzte arról, hogy a „tábornokai” árulók, ami öngyilkos stratégia.
Annak kapcsán, hogy Victor Ponta, a választási törvény kidolgozásáért felelős parlamenti bizottság PSD-s tagja lemondott, beismerte, hogy a párton belül valóban ellentétes nézetek vannak az egyéni választókerületes törvény bevezetését illetően, és a Pro Democratia által javasolt módosítás helyett a PSD tervezetét nevezte az egyetlen igazi megoldásnak.
A belső viták kapcsán megszólalt Ion Iliescu volt államfő, a PSD tiszteletbeli elnöke is. A veterán politikus szerint számos értékes ember van a pártban, akiknek tudását föl kell használni, és a párt egysége mellett tört lándzsát. Megemlítette, az úgynevezett „Kolozsvári csoport” valójában csupán három, ám rendkívül értékes emberből áll. Mindhármukról – Ioan Rusról, Vasile Puşcaşról és Vasile Dâncuról – méltató hangnemben beszélt. Adrian Năstase visszatérésével kapcsolatosan úgy vélte: a politikusnak igaza van, ha azt mondja, vissza kíván térni a párt vezetésébe.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés