
Várat magára. Mircea Geoană szerint már közel van az arról szóló döntés, hogy harcba száll-e az államfői tisztségért
Fotó: Facebook/Mircea Geoană
Egyre közelebb van Mircea Geoană, a NATO román főtitkárhelyettese ahhoz, hogy döntsön a román politikába való esetleges visszatéréséről – ezt ő maga jelentette ki vasárnap a Harc Románia jövőjéért. Egy román gondolatai a NATO csúcsvezetésében című könyvének bemutatóján Botoşani-ban.
2024. június 03., 08:002024. június 03., 08:00
Egy nyugdíjas, aki elmondása szerint a NATO-főtitkárhelyettes édesapjának munkatársa volt, megkérdezte Mircea Geoanát, hogy indulna-e Románia elnöki tisztségéért.
„Nem titkolom, hogy járva az országot, és beszélgetve a román diaszpórával, amely oly nagyszámú és fontos, bizonyos mértékben teherként nehezednek rám az emberek elvárásai, reményei és aggodalmai. De jól tudják (...), hogy szakmai kötelezettségeim is vannak a NATO-nál, és amíg a NATO-nál vagyok, nem teszek semmilyen bejelentést, nem teszek semmilyen határozott lépést, mert nem lenne tisztességes az általam képviselt és általam fontos szinten vezetett szervezettel szemben. De
– fogalmazott.
A kérdező nem tágított, Geoană pedig azt mondta: „Adjon egy kis szünetet, és válaszolok a kérdésére”.
A NATO főtitkár-helyettese reagált Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök egyik korábbi nyilatkozatára is. A kormányfőt arról faggatták pénteken az újságírók, mérlegeli-e a PSD, hogy felajánlja Mircea Geoanának, lépjen be az alakulatba, tekintve, hogy egy friss közvélemény-kutatás eredményei szerint ő nyerné meg az elnökválasztást. A miniszterelnök ironikusan azt válaszolta, „fölösleges választásokat szervezn” ha a közvélemény-kutatások eredménye a mérvadó.
A NATO főtitkárhelyettese erre reagálva leszögezte,
„Az egyes politikai vezetők által oly gyakran emlegetett közvélemény-kutatások is csak megerősítik, hogy mélyreható változásokra van szükség Romániában” – fogalmazott.
Mint arról beszámoltunk,
A NATO főtitkár-helyettese – aki korábban a PSD elnöke volt, és ebbéli minőségében elvesztette a 2009-es elnökválasztást Traian Băsescuval szemben – azóta is csupán lebegteti, hogy hajlandó-e elindulni, azonban a mostani alkalomhoz hasonlóan számos olyan megjegyzést tett, amely akár kampányszövegként is értelmezhető, és arra enged következtetni, hogy harcba száll az államfői tiszstégért.
Amit az is előmozdíthat, hogy a közvélemény-kutatások több mint egy éve folyamatosan azt mutatják: ha elindulna, jó eséllyel nyerne is.
A legfrissebb, az INSCOP által készített, múlt héten ismertetett felmérés szerint Geoană az első fordulóban a voksok 23,7 százalékkal végezne az élen, a másodikon pedig Ciolacu 18,2 százalékkal.
A második fordulóban aztán a NATO helyettes főtitkára 48 százalékot kapna, a PSD elnöke csupán 30,4-et. 13,5 százalék mondta azt, hogy nem menne el szavazni, 8,2 százalék pedig nem tudott dönteni.
Azon válaszadók közül, akik azt mondták, biztosan tudják, melyik jelöltre voksolnának, 61,2 százaléknyi mondta azt, hogy Geoanára szavazna, és csupán 38,8 azt, Ciolacura.

Nem változtak az elmúlt egy év trendjei: ha Mircea Geoană, a NATO idén leköszönő helyettes főtitkára úgy döntene, hogy független jelöltként elindul az idei romániai elnökválasztáson, megnyerné az első fordulót – derül ki a legfrissebb felmérésből.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
szóljon hozzá!