
2012. augusztus 23., 01:242012. augusztus 23., 01:24
A taláros testület tagjai szerdán az alkotmánybíróság plénumán ismertették a népszavazás érvénytelenítéséről hozott döntésüket. Ebben megállapították, hogy a kormány nem tett eleget a testület kérésének, és augusztus 20-án eljuttatott levelében nem tájékoztatott a választói névjegyzékben szereplő polgárok július 10-éig aktualizált számáról.
A testület közölte, csak a kormány által közölt 34 654-es adatot vehette figyelembe, ami az elhunytak, a külföldi lakhellyel rendelkező román állampolgárok, az állampolgárságukat elveszítők, a szavazati joggal nem rendelkezők, valamint a pszichés betegek számát tartalmazza. „A tájékoztatásból kiderül, hogy a választói névjegyzékből csak ezeket a személyeket kell kiiktatni. Nem törölhetők a külföldön tartózkodó, de romániai lakhellyel rendelkező állampolgárok, de a lejárt személyazonossági igazolvánnyal rendelkező személyek sem. Hiszen attól még nem veszíti el a választójogát valaki, ha nincs személyije, mindössze nem gyakorolhatja a szavazójogát” – szögezte le az alkotmánybíróság. Nem kizárt azonban, hogy a hatalmon lévő Szociálliberális Unió (USL) megpróbálja elodázni Băsescu visszatérését a Cotroceni-palotába, ennek pedig az lehet a módja, ha a házbizottságok mai ülésén nem lesz meg a kvórum a plénum öszszehívásához. Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke tegnap rosszindulatúnak nevezte a feltételezést, miszerint az USL késleltetné a parlament rendkívüli ülésének megrendezését, elismerte azonban, hogy az állandó bizottságok tagjai közül sokan nem tartózkodnak Bukarestben.
Miközben Băsescu továbbra sem jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy a taláros testület kedden számára kedvezően döntött a népszavazásról, a súlyos politikai vereséget szenvedett kormányzó balliberálisok szüntelenül ostorozzák az alkotmánybíróság tagjait és a visszatérő államfőt. Antonescu egy kedd esti tévéinterjúban politikai komisszároknak nevezte a talárosokat, és azt javasolta Angela Merkel kancellárnak, hogy vigye Németországba Băsescut.
„Romániának nem kell rezervátumnak lennie, ahol bármi megtörténhet. Németország nagy és virágzó ország, adjon ott Băsescunak és a hozzá hű demokratáknak egy darab földet, és játsszon ott velük băsescust, ne Romániában” – jelentette ki a liberális pártvezető. Miközben a bukaresti Egyetem téren kedden este néhány száz tüntető tiltakozott az államfő visszatérése ellen, Antonescu szerint a közvéleménynek nyomást kell gyakorolnia az elnökre, hogy lemondjon.
Közben Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő megismételte, az őszi parlamenti választásokig szóba sem hajlandó állni Băsescuval. A miniszterelnök a közszolgálati televíziónak elmondta, megpróbál úgy kormányozni, hogy ne kelljen kapcsolatba lépnie az államfővel: nem egyeztet vele telefonon sem, és nem megy el az államfő által vezetett Legfőbb Védelmi Tanács üléseire sem, ha annak napirendjén nincsenek fontos kérdések. Ponta hozzátette, tekintettel lesz az alkotmánybíróság vonatkozó határozatára, és abba sem fog immár beleszólni, hogy Traian Băsescu képviselje Romániát az Európai Tanács ülésein.
Ezzel egy időben az Európai Bizottság közleményben figyelmeztetett, hogy minden romániai politikai tényezőnek el kell fogadnia az alkotmánybíróság döntését, és tiszteletben kell tartania azt a jogi eljárást, amelynek alapján Băsescu visszatér hivatalába. „Az Európai Bizottság azt várja a román hatóságoktól, hogy tartsák magukat a jogállamisághoz és az alkotmánybíróság döntéseihez” – olvasható a brüsszeli közleményben. Az uniós testület szerint az összes politikai erőnek tiszteletben kell tartania az európai értékeket, felelősségteljesen kell fellépnie, és építő szellemben kell dolgoznia azon, hogy Románia érdekében leküzdjék a megosztottságot. A közlemény szerint a jogállamiság tiszteletben tartása és az igazságszolgáltatás függetlensége lényegi feltétel a politikai stabilitás és a gazdasági bizalom romániai helyreállításához. A közleményben emlékeztettek arra, hogy az uniós végrehajtó testület továbbra is szoros figyelemmel kíséri a romániai helyzetet, és megállapításait az év vége előtt jelentésben fogja összegezni. Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője szintén nyilatkozatot tett az alkotmánybírósági döntés nyomán, megjegyezve: a vita súlyos károkat okozott Romániának. Úgy fogalmazott: most végre fel kell hagyni az „államcsínyről” szóló, mértékletességet nélkülöző kommentárokkal, egyúttal azonban elismerte, hogy a referendumon nem teljesült az érvényesség jogi előfeltétele, s ezt a körülményt mindenkinek tiszteletben kell tartania. Swoboda szerint Romániában most félre kell tenni a nézeteltéréseket, és újra munkához kell látni. Szóvivője útján üdvözölte a talárosok döntését, a román államfő leváltási kísérletének kudarcát a német kormány. Steffen Seibert tegnap Berlinben elmondta, Németország a határozat tiszteletben tartását várja a bukaresti kormánytól, és úgy ítéli meg, hogy a döntés nyomán új esély nyílt a jogállamiság tiszteletben tartására, az állami intézmények működésére az országban, ahol az állampolgárok ismét visszakaphatják a demokráciába vetett hitüket.
Különben tegnap a bukaresti Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács borsot tört Victor Ponta orra alá, és kvórum hiányában elhalasztotta az igazságügy-miniszternek jelölt Mona Pivnicerunak a legfelsőbb bíróságból történt lemondását. Pivniceru kinevezését sürgősen, még Băsescu visszatérése előtt lebonyolítaná a kormány (az eskütételt tegnap estére tervezték), hogy aztán leválthassa Laura Kövesi főügyészt és Daniel Morart, a korrupcióellenes ügyészség vezetőjét, továbbá – sajtóhírek szerint – kegyelemben részesíthesse a kétéves börtönbüntetését töltő Adrian Năstase exkormányfőt. Mint arról beszámoltunk, Pivnicerut a múlt héten kapta lencsevégre az egyik hírtelevízió operatőre, amint beült Năstase idősebbik fiának személygépkocsijába.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.