2010. július 06., 10:012010. július 06., 10:01
A vízügyi hatóságok előrejelzése szerint holnapra a Duna vízhozama Galacnál eléri a 17 860 köbmétert másodpercenként, és a folyam vízszintje várhatóan harminc centiméterrel fogja túllépni a veszélyességi szintet. Amenynyiben a homokzsákokból épülő védőgát nem bírna ellenállni a folyam iszonyú nyomásának, Galac jelentős részét elöntené a víz, ami a hatóságok szerint nyolcezer ember kilakoltatását tenné elengedhetetlenné. A vészhelyzet fokozódása miatt tegnap Emil Boc kormányfő és Vasile Blaga belügyminiszter egyaránt megszemlélte a Duna-parti városban zajló védekezési munkálatokat. Itt a bámészkodó helybeliek egy része ismét kifütyülte a miniszterelnököt a megszorító intézkedések miatt, mások azt követelték, hogy rendelje el a Duna túlsó partján húzódó Tulcea megyei gát felrobbantását, elhárítandó a Galacra leselkedő veszélyt. Traian Băsescu államfő eközben az árvíz sújtotta moldvai településeket látogatta meg újra, ismételten megígérve a Szeret vize elárasztotta Suceava megyei Săuceşti lakóinak, hogy a kormány hatmillió euróból 18 kilométeres védőgátat fog emelni a folyó mentén. A két évvel ezelőtt ugyancsak víz alá került község „fantomgátja” kapcsán egyébként egymásnak ellentmondó nyilatkozatok láttak napvilágot Băsescu és a Boc-kormány tagjai részéről. Miközben ugyanis az államfő azt állította, hogy a település köré tervezett gátra kiutalt összegeket nem „téríthette el a helyi önkormányzat” – mint ahogy azt a helyi lakosok állítják –, a Borbély László vezette környezetvédelmi minisztérium kimutatásából kiderül: a tárca 2008-ban 125 ezer eurót folyósított a săuceşti-i védőgát megépítésére, a part azonban nem bírta a Szeret idei, másodpercenként 2884 köbméteres vízhozamát, és átszakadt. Ezzel egy időben ismét tombolt az ítéletidő a Székelyföldön: vasárnap este felhőszakadás pusztított a Hargita megyei Csíkszentmihály községben és a hozzá tartozó falvakban, valamint a Kászonokban is, a medrükből kilépett patakok több házat megrongáltak. Hargita megyében különben mintegy négyezer hektár mezőgazdasági terület került víz alá az elmúlt hetekben, az okozott kár értéke meghaladja a kétmillió lejt.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).