Frunda vereséget szenvedett Monica Macoveitől

Kormánykoalíción belüli újabb nézeteltéréseket hozott felszínre a képviselőház plénumának tegnapi ülése, amelyen elutasították Frunda György RMDSZ-es szenátor törvényjavaslatát, miszerint Románia főügyészét a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CSM) kell kineveznie.

2006. június 21., 00:002006. június 21., 00:00

A szavazáson váratlan szövetség alakult ki a politikai pártok között: a tervezetet ugyanis az RMDSZ-en kívül a Nagy-Románia Párt (PRM), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Konzervatív Párt (PC) támogatta.
A szavazás végeredménye szerint a képviselők többsége támogatta Frunda György törvénytervezetét – 151-en voksoltak mellette, 91-en ellene, és 10-en tartózkodtak – , a jogszabály azonban csak abszolút többségű támogatás mellett léphetett volna érvénybe, azaz 167 képviselőnek kellett volna mellette voksolnia. Frunda azzal érvelt, hogy demokratikus társadalomban az ügyészeket nem az igazságügy-miniszter javaslatára nevezi ki az államfő, hiszen az a politikum befolyását jelentené az igazságszolgáltatásra. Monica Macovei igazságügy-miniszter szerint viszont a politikusok félnek az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által ellenük indított kivizsgálásoktól – ezzel magyarázható, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsra bíznák az ügyészek kinevezését. Macovei hozzátette: a CSM olyan intézmény, amely senkinek nem tartozik felelősséggel, így nem alkalmas arra, hogy ügyészek kinevezésére tegyen javaslatot. A szavazást heves vita előzte meg: Victor Ponta szociáldemokrata képviselő például arról számolt be, hogy Monica Macovei zsarolással próbált rávenni egyes politikusokat arra, hogy Frunda javaslata ellen voksoljanak. A voksot követően egyébként az RMDSZ, a PSD és a PRM képviselői egyaránt a jogállam elleni merényletként értékelték a szavazás eredményét. Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője pedig számon kérte Macoveitől, hogy míg miniszteri tisztsége betöltése előtt a civil szervezetek képviselőjeként ő maga is támogatta a törvényt, most mégis ellene fordult. Márton Árpád szerint a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy az igazságszolgáltatás nem tud függetlenné válni a politikumtól, ha az igazságügy-miniszter tesz javaslatot az ügyészek személyére. Lucian Bolcaº nagy-romániás képviselő elmondta: pártja támogatta Frunda tervezetét, mivel „annak ellenére, hogy RMDSZ-es politikus dolgozta ki, a jogszabály az alkotmány tiszteletben tartását tükrözi”. Victor Ponta – aki Macovei legvehemensebb bírálójának bizonyult – kifejtette, hogy a tervezet ellen voksolók valószínűleg az igazságügy-miniszter védelmére számítanak, ha ellenük indítanának ügyészi vizsgálatot.
Az ügyészek státusát szabályozó törvényt még megszavazhatja a szenátus, ebben az esetben ugyanis ez a döntéshozó szerv. Ilie Botoº főügyész mandátuma nyáron lejár. Botoºt még a PSD kormányzása idején nevezték ki, és Bãsescu az igazságügy-miniszter bírálatai ellenére sem váltotta le.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot