
2012. szeptember 03., 16:132012. szeptember 03., 16:13
Az RFI rádió szerkesztőjének arra vonatkozó kérdésére, hogy az RMDSZ-bejut-e a törvényhozásba a december 9-i parlamenti választásokon, Frunda György úgy fogalmazott: „félek az 5 százalékos küszöbtől”, mivel a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) nagyon népszerű a választópolgárok körében, főleg az ország Kárpátokon túli területein. A szenátor szerint a hatályos választási törvény értelmében az 50 százalékos választási eredmény a szavazat-visszaosztás nyomán akár 66 százalékos többséget jelenthet a parlamenti mandátumok számát illetően. „Ez pedig hatalmas veszélyt jelent az RMDSZ és általában a kis alakulatok számára” – mondta a szenátor.
A szövetség számára az is veszélyt jelent, hogy az RMDSZ-nek minden bizonnyal meg kell majd fizetnie a kormányon töltött évek árát, a PDL-hez hasonlóan – tette hozzá.
Frunda reméli, hogy az RMDSZ eléri az 5 százalékos parlamenti küszöböt, hiszen a júniusi helyhatósági választásokon a szövetség több szavazatot szerzett, mint négy évvel korábban, de – mint hangsúlyozta –, ezért az RMDSZ-nek rengeteget kell majd dolgoznia a választási kampányban.
„Ha holnap kifognám az aranyhalat, azt kérném tőle, hogy az USL eredménye 48-49 százalék legyen a szavazatok visszaosztása után, ez lenne ugyanis a számunkra ideális helyzet” – mondta Frunda, aki szerint az USL-nek akkor is tárgyalnia kell majd az RMDSZ-szel, ha 50-55 százalékot szerez a választásokon, mivel a szövetség „nem egyszerű politikai párt, hanem a romániai magyar közösség képviselője”, és akár ellenzékből is együtt kell működnie a hatalommal a magyar közösség jogainak biztosítása érdekében.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.