Fregattügy: szégyenfolt a briteknek is?

A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordul az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) azért, hogy oldják fel a napokban nemzetközi korrupciós botrányt kavart fregattvásárlás dokumentumainak titkosságát.

2006. június 13., 00:002006. június 13., 00:00

Amint arról beszámoltunk, a román állam és Nagy-Britannia közötti frgattvásárlási ügyletet korrupció gyanúja lengi be, és nem kizárt, hogy vezető román, illetve brit politikusok is érintettek. Angliában a rendőrség időközben szabadlábra helyezte Barry George-ot és feleségét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közvetítőként kenőpénzt fogadtak el. De továbbra is alapos a gyanú, hogy Barryék szerepe a fregattvásárlásban csak a jéghegy csúcsa.
Először a tranzakcióban feltehetően érintett román politikusok kerültek a sajtó figyelmének központjába, a napokban azonban a brit sajtó arról cikkezett, hogy angliai politikusok sem teljesen ártatlanok az ügyben. A nemzetközi sajtó továbbra is arról cikkezik, hogy a mintegy hétmillió font sterling politikusok zsebébe került. David Leigh, az angol The Guardian napilap munkatársa vetette fel azt a hipotézist, hogy a korrupciós botrányban brit politikusok is érintettek. Leigh szerint a fegyvergyártó BAE Systems vállalat egyike a legbefolyásosabb társaságoknak Nagy-Britanniában, amelynek üzleti kapcsolatai az arab országokra is kiterjednek, évente pedig mintegy 15 milliárd font sterling profitot termel. A brit újságíró szerint azért aggasztó a brit vállalat gazdasági ereje, mivel zsarolással is megakadályozhatják a vizsgálatot. A politikusok ugyanis hajlamosak arra, hogy felfüggesszék a vizsgálatot, ha ez több ezer munkás elbocsátását eredményezi – véli Leigh. A brit sajtó nagy része megalázónak tarja a kirobbant fregattbotrányt, amely igencsak megkérdőjelezi azon moralitásleckék hitelességét, amelyeket Nagy-Britannia az Európai Unió tagállamaként az uniós aspiráns Romániának tart. Az ügyről egyébként nemcsak a brit és a román, hanem görög, valamint arab lapok is beszámolnak. A Khaleej Times című egyesült arab emírségekbeli lap kapcsolatot teremt a fregattbotrány valamint, a Nagy-Britannia és Egyesült Arab Emírségek közötti – ugyancsak a brit BAE Systems közbenjárásával lebonyolított – egyezmény pénzügyi zavarai között. Az Egyesült Arab Emírségeknek ugyanis a brit vállalat szolgáltat tengeri, valamint légi harcászati felszerelést. A hazai sajtó elsősorban a fregattvásárlási szerződés előnytelenségére világít rá. Több lap arról ír, hogy a román állam által megvásárolt fregattok jóval több üzemanyagot fogyasztanak, mint más hajók, hadi célokra teljesen alkalmatlanok, ezenkívül az állam túl drágán vásárolta meg ezeket. A lapok a fregattbotrányt az ország európai uniós csatlakozásával hozzák összefüggésbe, mint az integrációt potenciálisan veszélyeztető tényezőt.
Eközben Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke újabb színfolttal gazdagította a fregattbotrányt, kijelentvén: Románia 500 millió eurót fizet a két fregattért, szemben a hatóságok által közölt 116 millió euróval. A szerződés nem kizárólag a fregattok megvásárlására, hanem azok felújítására és karbantartására is vonatkozik, összértéke így 500 millió font sterling, állítja a szakszervezeti vezető.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot
2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni