Hirdetés

Források: elhalasztotta az alkotmánybíróság a magánnyugdíjak kapcsán befutott beadványok megtárgyalását

nyugdíj

Egyelőre várta magára a magánynugdíjakkal kapcsolatos alkotmánybírósági döntés

Fotó: Az alkotmánybíróság honlapja

November 12-ére halasztotta szerdán az alkotmánybíróság annak a két beadványnak a tárgyalását, amelyet a legfelsőbb bíróság, valamint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nyújtott be a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó törvénytervezettel kapcsolatban – értesült az Agerpres hírügynökség a testülethez közel álló forrásokból.

Hírösszefoglaló

2025. november 05., 11:332025. november 05., 11:33

Mint ismeretes, a legfelsőbb bíróság bírái október 16-án támadták meg az alkotmánybíróságon a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó törvénytervezetet.

A képviselőház által október közepén döntő házként elfogadott jogszabályjavaslat lényege, hogy a nyugdíjba vonuló munkavállalók csak a magánnyugdíj-megtakarításuk 30 százalékát vehetik fel egy összegben, a többit nyolc év alatt kapják meg havi részletekben. A korlátozás nem vonatkozik a rákbetegekre, akik kérésre egy összegben felvehetik a megtakarításukat.

Hirdetés

A legfelsőbb bíróság bírái szerint a törvénytervezet több aspektusa is alkotmányba ütközik.

Véleményük szerint az állampolgároknak joguk van ahhoz, hogy nyugdíjjogosultságukra vonatkozóan egyértelmű, kiszámítható és előrelátható törvény legyen érvényben, és a társadalom érdeke, hogy a törvényt kihirdetése előtt az alkotmánybíróság megvizsgálja, és amennyiben módosításokra van szükség, elvégezzék azokat.

korábban írtuk

A legfelsőbb bíróság is megtámadja a magánnyugdíj-kifizetés törvényét
A legfelsőbb bíróság is megtámadja a magánnyugdíj-kifizetés törvényét

A legfelsőbb bíróság bírái csütörtökön úgy döntöttek, hogy megtámadják az alkotmánybíróságon a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó törvénytervezetet.

A bírák szerint a jogszabályjavaslat sérti az alkotmány 44. cikkében rögzített magántulajdonhoz való jogot, mivel a kötelező magánnyugdíj-alapban összegyűlt pénz az állampolgár magántulajdona, amellyel az alkotmány szerint szabadon rendelkezhet. Emellett a törvénytervezet nem határozza meg egyértelműen a hatálybalépése előtti és utáni jogi helyzeteket annak érdekében, hogy egyértelmű és koherens keretet teremtsen a törvény alanyai, azaz a magánnyugdíj-jogosultságok birtokosai számára. A legfelsőbb bíróság megállapította ugyanakkor, hogy a törvénytervezet nem szabályozza a folyamatban lévő jogviszonyokra vonatkozó átmeneti rendelkezéseket.

Az AUR is megtámadta a törvénytervezetet az alkotmánybíróságon azzal az indoklással, hogy „a Bolojan-kormány ellopja a románok magánnyugdíját”.

korábban írtuk

Az AUR megtámadja az alkotmánybíróságon a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló jogszabályt
Az AUR megtámadja az alkotmánybíróságon a magánnyugdíjak kifizetéséről szóló jogszabályt

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) csütörtökön bejelentette, hogy megtámadja az alkotmánybíróságon a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó törvényt, amelyet szerdán fogadott el a képviselőház.

korábban írtuk

„A mi pénzünk, nem az államé!” – Országos akció készül a magánnyugdíjak védelmében
„A mi pénzünk, nem az államé!” – Országos akció készül a magánnyugdíjak védelmében

A kormány és a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) el akarják venni a lakosságtól a jogot, hogy eldönthesse, mit kezd a saját pénzével, amelyet a magánnyugdíjakban tart.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 23., szombat

Szünetben sem engednék mobilozni a diákokat

Az iskolai tanítás teljes időtartama alatt – beleértve a szüneteket és az iskolán kívül szervezett tevékenységeket is – betiltaná a diákok számára az mobiltelefonok használatát egy törvénytervezet.

Szünetben sem engednék mobilozni a diákokat
Hirdetés
2026. május 23., szombat

Medve is nehezítette a mentőakciót a Bucsecs-hegységben, ahol tömeges baleset történt egy futóversenyen

A Brassó megyei hegyimentő-szolgálat tájékoztatása szerint egy személy megmentésére irányuló akció van még folyamatban szombaton a Bucsecs-hegységben, ahol egy magashegyi futóverseny több résztvevőjének is elsősegélynyújtásra volt szüksége.

Medve is nehezítette a mentőakciót a Bucsecs-hegységben, ahol tömeges baleset történt egy futóversenyen
2026. május 23., szombat

Tömeges baleset egy futóversenyen: többen is szakadékba zuhantak a Bucsecs-hegységben

A mentőcsapatok szombaton három személy megmentésére tesznek erőfeszítéseket, akik a Bucsecs-hegységben zajló Transylvania 100 magashegyi futóversenyen való részvételük során egy jéggel borított szakaszon megcsúsztak és beestek egy szakadékba.

Tömeges baleset egy futóversenyen: többen is szakadékba zuhantak a Bucsecs-hegységben
2026. május 23., szombat

Alaposan kiosztotta az RMDSZ politikusa a magyar szervezetet bíráló AUR-alelnököt

Kemény hangvételű bejegyzésben osztotta ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője és szóvivője Dan Dungaciut, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) első alelnökét.

Alaposan kiosztotta az RMDSZ politikusa a magyar szervezetet bíráló AUR-alelnököt
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Kölcsönösen elismeri Románia és az Egyesült Államok a szolgálati időt a nyugdíj kiszámításakor

Idén szeptember 1-jétől lép hatályba a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény, így kölcsönösen elismerik a két országban ledolgozott szolgálati éveket a nyugdíj kiszámításakor.

Kölcsönösen elismeri Románia és az Egyesült Államok a szolgálati időt a nyugdíj kiszámításakor
2026. május 22., péntek

Körmére néznek az állami vagyonkezelőnek, mert fogalma sincs, mekkora vagyont is kezel valójában

A Miniszterelnöki Ellenőrző Testületet és a Számvevőszéket is be kívánja vetni Iana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes az Állami Vagyonkezelő Hatóság (AAAS) tevékenységének ellenőrzésére – ezt maga Gheorghiu jelentette be csütörtökön este.

Körmére néznek az állami vagyonkezelőnek, mert fogalma sincs, mekkora vagyont is kezel valójában
2026. május 21., csütörtök

Jogunk van tudni: a forradalom óta példátlan mennyiségű irat titkosítását oldották fel

Feloldotta a román kormány az 1990. január 1. és 1992. december 31. közötti időszakban a bukaresti külügyminisztérium által készített diplomáciai iratok titkosítását, így a rendszerváltás időszakának fontos dokumentumai válnak kutathatóvá.

Jogunk van tudni: a forradalom óta példátlan mennyiségű irat titkosítását oldották fel
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Tényleg az előrehozott választás lehet a megoldás? A romániai polgárok véleményt nyilvánítottak

A romániai polgárok többsége nem előrehozott választás útján oldaná meg a politikai válságot – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Tényleg az előrehozott választás lehet a megoldás? A romániai polgárok véleményt nyilvánítottak
2026. május 21., csütörtök

Akad olyan, aki tárt karokkal fogadná a PSD, az AUR és a kis szélsőjobb frakció alkotta kormányt

A PACE – Románia az első parlamenti frakció szenátora, Adrian Peiu csütörtökön közölte, hogy egy PACE-AUR-PSD alkotta kormány létrehozását támogatnák.

Akad olyan, aki tárt karokkal fogadná a PSD, az AUR és a kis szélsőjobb frakció alkotta kormányt
2026. május 21., csütörtök

Az ügyvivő miniszterelnök elárulta, ki ér többet az RMDSZ-nél a parlamentben

A jelenleg függetlenként tevékenykedő törvényhozók többet nyomhatnak a latban az RMDSZ-nél a kormányalakításkor – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Az ügyvivő miniszterelnök elárulta, ki ér többet az RMDSZ-nél a parlamentben
Hirdetés
Hirdetés