2008. február 06., 00:002008. február 06., 00:00
tekintve, hogy a Román Állami Vasúttársaság (CNCFR) jelentős veszteségekkel üzemel, és a fenntartási költségeit is csak nehézkesen lehet állami támogatásból fedezni, a szakszervezetek béremelési követeléseit csak a társaság átszervezésével lehet teljesíteni. Az öt nagy szakszervezeti tömb vezetői még reggel eredménytelenül próbáltak egyeztetni a vasúttársaság képviselőivel a béremelésről. Voicu Sala, a Mozdonyvezetők Szakszervezeti Szövetségének elnöke még a Ludovic Orbannal folytatott tárgyalás előtt elmondta: a szakszervezetek elviekben egyetértenek a kormányfő javaslatával a vasúttársaság átszervezését illetően, viszont csak azzal a feltétellel, hogy az átalakítás csak az adminisztratív állományt érintse. A többi ágazat ugyanis személyzeti gondokkal küzd – magyarázta Sala – miközben az adminisztratív személyzet és a vezetőségi állomány a kelleténél népesebb. Az átszervezési terv mihamarabbi előkészítése érdekében még tegnap találkozót kezdeményeztek a pénzügy- és a munkaügyi minisztérium illetékeseivel is.
Mint arról beszámoltunk, a szakszervezetek elégedetlenek a kormány által felajánlott nyolcszázalékos béremeléssel. Az érdekvédelmi tömbök vezetői szerint a vasúttársaság képviselői előzőleg beleegyeztek, hogy január elsejétől az ágazatban 500 lej legyen a minimálbér, sőt május elsejétől elérje az 570 lejt. Ez az egyezség viszont felborult, miután a múlt héten a kabinet olyan memorandumot fogadott el, amely alapján az állami felügyelet alatt lévő önálló ügyvitelű vállalatoknál a béremelés nem haladhatja meg a nyolc százalékot. A kormány döntése nyomán péntek reggel 7 órától számos vasúti dolgozó sztrájkba lépett, az állomások jegypénztárai bezártak, és az utasokat leszállították a vonatokról. A szakszervezeti illetékesek önkéntes tiltakozásnak minősítették a pénteki akciót, amely összesen 196 személyvonatot és 96 teherszállító szerelvényt érintett. A tiltakozó megmozduláson mintegy háromezer vasúti alkalmazott vett részt.
Zavart okoz a magyarországi vasutassztrájk
A magyarországi vasutassztrájk miatt a Román Vasúttársaság (CFR) még hétfőn több nemzetközi járatot törölt, miközben a többi, még közlekedő szerelvény is jelentős késésekkel érkezik Romániába. A CFR közleménye szerint összesen 42, Magyarország felé közlekedő járatot töröltek a Magyar Államvasutak (MÁV) január 31-étől tartó munkabeszüntetése miatt. A törölt járatok a Kürtös–Lőkösháza, Biharpüspöki–Biharkeresztes, Érmihályfalva–Nyírábrány, Nagykároly–Tiborszállás, Nagyszalonta–Kötegyán határátkelőkön keresztül közlekedtek.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).