2008. február 27., 00:002008. február 27., 00:00
A flottaügyben legutóbb 2007. október 15-én léptek nyilvánosság elé a nyomozást vezető korrupcióellenes ügyészek, akik akkor azt nyilatkozták, hogy a román flotta több hajójának törvénytelen eladása során nem keletkezett kár. Az akkori bejelentés szöges ellentétben állt azzal, amit a DNA elődjének illetékesei 2004-ben közzétettek. Az egykori PNA-ügyészek ugyanis közel 300 millió eurós kárról számoltak be annak idején. Az ügyben összesen 80 személyt fogtak gyanúba, a jelenlegi államfőn kívül többek között Konstanca megye prefektusát is, akik állítólag hozzájárultak a flotta jelentős részének törvénytelen eladásához. A dosszié egy év után végül visszakerült a korrupcióellenes ügyészekhez, miután a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék procedurális hibák miatt visszautalta őket a DNA-nak. 2007-ben az ügyosztály beleegyezett egy friss pénzügyi-könyvviteli ellenőrzésbe.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).