
Fotó: Mediafax
2009. május 11., 13:182009. május 11., 13:18
Bár a hétvégén a kormánykoalíció két pártja, a Demokrata-Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt egyes vezető személyiségei bírálatokat fogalmaztak meg egymással szemben, és az is fölmerült, hogy néhány szociáldemokrata minisztert leváltanak, hétfőn mindkét alakulat vezetői cáfolták az esetleges koalíciós feszültségre, illetve a minisztercserére vonatkozó információkat.
Vasile Blaga demokrata-liberális középítkezésügyi miniszter egy konkrétan meg nem nevezett ügy kapcsán úgy nyilatkozott Mircea Geoană szociáldemokrata pártelnökről: amennyiben nem tetszenek neki kormányzati partnerei, akár ki is léphet a kormányból. Egyúttal arról beszélt, hogy azon szociáldemokrata miniszterek, akik nem értenek egyet a kormány politikájával, jobban tennék, ha távoznának a kabinetből. Erre egyébként Emil Boc kormányfő is figyelmeztette őket. Hasonló szellemben fogalmazott Radu Berceanu közlekedési miniszter is, aki szerint vannak olyan szocdem miniszterek, akik nem értenek egyet a kormány politikájával. Egyes hírek szerint az ellentétek egyik legfőbb oka az átalányadó bevezetése.
A hétfői szokásos heti koalíciós egyeztetést követően azonban mindkét párt vezetői cáfolták, hogy feszültségek lennének a koalíciós erők között. „Legfőbb ellenfelünk a gazdasági válság, a legfontosabb küzdelmet pedig a munkahelyek megtartásáért vívjuk” – jelentette ki Emil Boc, cáfolandó a feszültségekről szóló információkat.
Már Vasile Blaga sem nyilatkozott annyira éles hangnemben, mint egy nappal korábban. „Rendkívül jó az együttműködés a kormányon és a koalíción belül” – jelentette ki. Marian Vanghelie, a szociáldemokraták bukaresti szervezetének elnöke szerint Blaga csak viccelt, és a kormány „egyben van.”
Victor Ponta parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter egyenesen ostobaságnak minősítette a koalíciós feszültségről és a kormányátalakításról szóló híreket, azt ugyanakkor elismerte, hogy Emil Boc arra kérte a minisztereket, ne bírálják a kormány politikáját. „Ennek a PSD-s miniszterek eleget is tettek, egyetlen szociáldemokrata tárcavezető sem bírálta sem Traian Băsescut, sem a kormány döntéseit”– hangsúlyozta.
A két szociáldemokrata miniszter, akiknek esetleges leváltása fölmerült, Cristian Diaconescu külügy-, és Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter. Diaconescu hétfőn határozottan tagadta, hogy leváltása szóba került volna. Egy bukaresti lap hétfőn arról írt, hogy a tárcavezető menesztése annak kapcsán merült föl, hogy Mircea Geoană pártelnök szerint késve és nem kellő eréllyel reagált a Vladimir Voronin moldovai államfő Bukarestet bíráló kijelentéseire az áprilisi moldovai zavargások kapcsán.
A feszültségek tényét Dan Nica szociáldemokrata miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter is cáfolta. „A koalíciós feszültségek csupán a sajtó fantáziájában léteznek. A helyzet rendkívül kedvező, annyira jó, amilyenről nem is álmodtunk a koalíciós szerződés aláírásakor” – igyekezett lehűteni a kedélyeket a politikus.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).